NB I

Drámai Fradi-döntés: ez várhat Böde Dánielre

Búcsú?

A Rangadó információi szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a jövő év elején nem tér vissza a Fradihoz a Szerhij Rebrov edző által száműzött Böde Dániel. Mint ismert, az ukrán szakvezető másfél hete tette ki a keretből a 32 esztendős futballistát, aki meglehetősen dühösen fogadta a cseréjét a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen. Más okból dühös a Loki játékosa, aki beszólt Marco Rossi kapitánynak…

Ahogy arra már felhívtuk a figyelmet, a válogatott csatárnak állítólag nem ez volt az első nézeteltérése Rebrovval, csupán az első olyan, amely a kamerák előtt zajlott. Árulkodó, hogy Böde karácsonyozni sem ment/mehetett a csapattársaival, pénteken pedig a zöld-fehér klub bejelentette a fehérorosz válogatott Nyikolaj Szignyevics érkezését, aki a BATE-t hagyta ott a budapestiek kedvéért.

Mindez azt jelenti, hogy az FTC-be 2012-ben érkező Böde előtt (mellett?) már nagyon sokan állnak a támadósorban, elég csak Davide Lanzafamét, Szignyevicset, Varga Rolandot, Amadou Moutarit vagy Kjartan Finnbogasont említeni.

Szinte hihetetlen, ám a Ferencváros december 11-e óta nem kommunikálta Böde partvonalra állítását, könnyen lehet, hogy a következő hír a távozásának bejelentése lesz. Úgy tudni, több NB I-es csapatnál is szívesen látnák, nem lenne nagy meglepetés, ha visszatérne korábbi állomáshelyére, Paksra, esetleg kipróbálná magát a Puskás Akadémiában.

Nyitókép: Szirtesi László/Getty Images

Olvasói sztorik