NB I

Rebrov miatt végleg távozhat a Fraditól Böde Dániel

A támadó nincs jóban a szezon közben kinevezett ukrán vezetőedzővel.

Kedd délután robbant a hír, hogy az NB I-ben listavezető Ferencváros kitette keretéből a válogatott támadót, Böde Dánielt. Az ügy előzménye, hogy Böde a Mezőkövesd elleni lecserélése után látványosan fejezte ki érzelmeit a kispadon, csapkodott, káromkodott. Ez pedig nem tetszett Szerhij Rebrov vezetőedzőnek.

Orosz Pál vezérigazgató azt mondta az Origónak: Böde büntetése csak a Vidi FC elleni mérkőzésig érvényes, a januári felkészülést már együtt kezdheti meg a csapattal. Bővebben itt olvasható az indoklása.

A Rangadó.hu értesülései szerint ez azonban még nem jelenti azt, hogy tavasszal is a Fradiban szerepel majd a közönségkedvenc játékos. Úgy tudjuk, Bödének nem ez az első nézeteltérése Rebrovval, csupán az első olyan, amely a kamerák előtt zajlott.

A játékos eddig is nehezményezte, hogy kevés lehetőséget kap, annak ellenére, hogy a klub jelenlegi keretének leghűségesebb és legeredményesebb játékosa. Ebben az NB I-es szezonban 16 bajnokiból 8-szor volt kezdő, 7-szer csere, egyszer pedig a kispadról nézte végig a találkozót. 90 percet ritkán tölt a pályán, de így is 5 gólnál tart, legutóbb egy hete, Pakson volt eredményes.

A fentieket figyelembe véve nem kizárt, hogy akár végleg is távozhat a csapattól a 32 esztendős labdarúgó. Az szinte biztos, hogy igazol majd támadót a Fradi januárban, az is kiszivárgott, kit néztek ki.

Címlapkép: fradi.hu

Olvasói sztorik