NB I

Böde Dánielt kitették a Fradi keretéből – hivatalos

Orosz Pál vezérigazgató elmondta, a támadót erre a hétre felmentették az edzések látogatása alól. A januári felkészülést már együtt kezdheti a csapattal.

Az Origo információi szerint ezen a héten nem készülhet társaival az FTC csapatkapitánya, Böde Dániel. A válogatott támadót a hétvégi viselkedése miatt száműzte ideiglenesen Szerhij Rebrov, a csapat vezetőedzője. Úgy tudjuk, már nem ez az első balhéjuk.

Hivatalosan nem függ össze a hírrel, de az is ma jelent meg a sajtóban, hogy két új játékost, köztük nemzetközi porondon is ismert csatárt igazolnak januárban a ferencvárosiak.

Az MTVA kamerái is megörökítették a pillanatot, amikor a Mezőkövesd elleni bajnoki 61. percében, lecserélését követően Böde látványosan fejezte ki érzelmeit a kispadon. Csapkodott, káromkodott dühében.

Az eset nem múlt el következmények nélkül: az Origo szerint a kedd délelőtti edzésen már nem is vehetett részt a válogatott csatár. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója megerősítette az információt.

Valóban, a hétvégi viselkedése miatt Szerhij Rebrov vezetőedző erre a hétre felmentette Böde Dánielt az edzések látogatása alól. A büntetése azonban csak a Vidi elleni mérkőzésig érvényes, a januári felkészülést már együtt kezdheti meg a csapattal – tette hozzá Orosz Pál.

Ennek ellentmond az nso.hu értesülése, akik azt írták: „a Ferencváros kedden szerződést bontott a támadóval”. Később ezt a mondatot törölte cikkéből a portál.

A listavezető Ferencváros vasárnap a címvédő, nyolcpontos lemaradással második helyezett MOL Vidi FC vendége lesz az NB I-ben. A mindkét csapat számára nagyon fontos meccsen biztosan nem szerepel majd Böde Dániel.

Címlapkép: MTI

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik