NB I

Nincs különbség a Vidi és a Haladás elleni három pont között – vallja a Fradi edzője

Szerhij Rebrov egy nappal a Vidi EL-sikere után emlegette a fehérváriakat.

Rebrov: „Nincs különbség a Vidi és a Haladás elleni 3 pont között” – ezzel a címmel jelentetett meg cikket honlapján az NB I-ben listavezető Ferencváros. Szerhij Rebrov vezetőedző értékelte a csapatra váró feladatokat, és kifejtette:

– Tisztában vagyunk azzal, hogy mindig nehezek azok a mérkőzések, amikor az első az utolsó otthonában játszik. Remélem, a játékosok megértik azt, hogy szinte mindegy az ellenfél személye, nagyon fontos lenne, hogy győztesen hagyjuk el a pályát szombaton. Nincs különbség aközött, hogy a Vidi vagy a Haladás ellen szerzünk három pontot. Ezt követően néhány játékosunk nemzetözi mérkőzéseken fog részt venni, ahol szintén bizonyíthatnak. Egyelőre azonban a hétvégére koncentrálunk, kívánom az összes válogatottunknak, hogy nyerjenek, és sérülés nélkül térjenek vissza.

Érdekes vélemény, hiszen általában a közvetlen riválisok ellen szerzett három pontot értékesebbnek tartják az edzők, mint a sereghajtó ellenit, ráadásul a fehérvári csapat az Európa Ligában is egyre inkább tényezővé vált sikereivel. Persze a Vidinél ez valószínűleg senkit nem érdemel, az EL-hős legutóbbi nyilatkozata is erre utal.

Címlapkép: FradiMédia

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik