NB I

Rebrov teljesen megkavarta a Fradit a kupameccsre

Fernando Gorriarán, Matías Rodríguez, Csernik Kornél és Csonka András is más szerepkörben játszott.

Mindegyik élvonalbeli együttes győzött a Magyar Kupa hetedik fordulójának szerda kora délutáni összecsapásain. Az eredményekről itt írtunk részletesen. Az NB I-ben listavezető Ferencváros Sárváron nyert magabiztosan. A meccs után Szerhij Rebrov vezetőedző hosszabb interjúban értékelt a csapat honlapján.

– A legfontosabb az volt, hogy nyerjünk, és senki se sérüljön meg, mind a két kívánságom valóra vált, így azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy igen, elégedett vagyok. Továbbjutottunk, de nincs idő a pihenésre, rögtön el kell kezdenünk a felkészülést a szombati, MTK elleni mérkőzésre.

A meccsen több játékos más poszton kapott lehetőséget, mint ahol máskor futballozni szokott, Fernando Gorriaránt, Matías Rodríguezt, Csernik Kornélt és Csonka Andrást is más szerepkörben próbálta ki.

– Mindenkinek az az elsődleges feladata, hogy a csapat játékát segítse, akkor is, ha éppen más poszton kell megtennie, mint amihez szokott. Sokszor nem lehet egyértelműen megmondani, hogy valaki a neki legmegfelelőbb pozícióban futballozik-e. Számomra Csernik Kornél például egyértelműen jobbhátvéd, mert védekezésben kiválóan megtalálja a helyét, de a támadásokat is jól tudja segíteni. A többiekkel kapcsolatban pedig úgy látom, hogy jól megállták a helyüket ott, ahol játszaniuk kellett, a csapat érdekeit helyezték előtérbe.

Kiváló formában vannak a klub csatárai, Davide Lanzafame, Böde Dániel és most már Kjartan Finnbogason is eredményes tudott lenni az előző meccseken.

– Ezért fontos, hogy ne csak arról a tizenegy játékosról szóljon a csapat, akik éppen pályán vannak, hanem legyenek legalább húszan, akik bármikor hozzá tudnak tenni a játékunkhoz. Ebben az esetben mindegy, hogy melyik sorozatról, a bajnokságról vagy a kupáról beszélünk, a lényeg, hogy a pályán nyújtott teljesítményükkel a lehető legjobban segítsék a csapatot. Örülök neki, hogy eredményesek tudtak lenni, és hogy ilyen jó formában vannak.

Kellemes teher, hogy választani kell közülük, melyikük játsszon? – kérdezték az ukrán trénert.

– Természetesen igen! Megérdemelték, hogy gólt, gólokat szereztek, nagyon bízom benne, hogy kitart ez a formájuk a következő mérkőzésekre. A karrierem során azt tapasztaltam, hogy jót tesz a labdarúgóinknak a konkurencia, mert így még jobban akarnak teljesíteni, hogy kellő játéklehetőséget kapjanak.

Címlapkép: MTI

Olvasói sztorik