NB I

Tátva marad a szád a Vidi új stadionjától – FOTÓ

Stadiontúrát tartottak a várhatóan novemberben átadásra kerülő fehérvári létesítményben.

Először láthatták a szurkolók a Mol Vidi FC már majdnem teljesen kész állapotban lévő új otthonát, az új Sóstói Stadiont, ahol stadiontúrán vehettek részt az érdeklődők – írja a feol.hu.

Fizikailag elkészült, szerkezetkész állapotban és nagyrészt már berendezve áll a Sóstói Stadion – jelentette ki Mészáros Attila alpolgármester a keddi, a környéken élőknek tartott bejáráson, amire körülbelül kétszázan jöttek el.

A cikk szerint várhatóan november 21-én játszik újra a Sóstón a piros-kék gárda, ám a stadion nyílt napján az is kiderült, nem focimeccsel debütál a létesítmény. Végleges program még nincsen, ám a zuhanyhíradó szerint az Alba Regia Szimfonikus Zenekar november 9-én ad koncertet. Ha már NB I: sosem találod ki, melyik élvonalbeli játékos jelentkezett be a magyar válogatottba.

Az alpolgármester szerint az auditálás után az UEFA a legmagasabb szintű stadionok közé helyezi el a fehérvárit.

feol.hu/Nagy Norbert
feol.hu/Nagy Norbert
feol.hu/Nagy Norbert
feol.hu/Nagy Norbert
feol.hu/Nagy Norbert
Olvasói sztorik