Válogatott

Ez kész szívatás! Szalai máris „bekóstolta” Willi Orbánt

A válogatott csapatkapitánya új beavatási rendszert vezetett be: kiderült, mit kellett tennie az újoncnak.

A görögök elleni debütálásán és az észtek elleni Nemzetek Ligája-találkozón is az elejétől a végéig a pályán tartózkodott a magyar válogatott újonca, Willi Orbán, aki a Bildnek adott interjújában elmesélte, mit érzett, amikor hallgatta a magyar himnuszt, valamint azt is elárulta, milyen beavatási szertartáson kellett átesnie a csapatban. Ha már magyar válogatott: sosem találod ki, melyik NB I-es játékos jelentkezett be a nemzeti csapatba.

Többször is meghallgattam a meccs előtt a himnuszt, nyilván nem tudtam még tökéletesen énekelni, de ez inkább az érzelmekről szól. Abból pedig egyáltalán nem volt hiány, libabőrös lettem közben. A magyarok hihetetlenül kedvesen fogadtak, érzékelni lehetett, hogy mennyire örülnek nekem – mondta az RB Leipzig csapatkapitánya.

A huszonöt éves labdarúgó hozzátette, a beavatási szertartásán az egész csapat előtt énekelnie kellett, ő pedig a Queen együttes ismert slágerét, a We will rock you című számot választotta.

Egész jól sikerült. Ezt a fajta beavatási módszert az új csapatkapitány, Szalai Ádám vezette be – zárta Orbán.

címlapfotó: mlsz.hu

Olvasói sztorik