NB I

Petrjak gyengébb bajnokságba és csapatba jött, de már végleg maradna

A Fradi-légiós utalt az ukrán és a magyar élvonal közötti különbségre, mindamellett jókat is mondott az NB I-ről.

Nem kérdés, a Ferencváros egyik legnagyobb erősségévé vált a nyáron a Sahtar Donecktől kölcsönbe érkező szélső, Ivan Petrjak, aki az eddigi tíz NB I-es fellépésén négy-négy góllal és assziszttal jeleskedett, ennek köszönhetően pedig Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány is számított a szolgálataira a válogatottnál az előző napokban. Ha már NB I: sosem találod ki, melyik élvonalbeli játékos jelentkezett be a magyar válogatottba.

A huszonnégy éves labdarúgó a Profutbolnak adott interjújában elárulta, először visszautasította a Ferencváros ajánlatát, de most már úgy érzi, jó döntést hozott.

Nagyon nehéz időszak volt a Sahtarnál, amikor az edzőm nem számított rám. Folyamatosan csak edzette, de hiába, amikor pedig lehetőséget kaptam, akkor is jobbhátvédként. Hiába próbáltam azon a poszton a legjobbomat nyújtani, egyáltalán nem feküdt nekem. Nyáron végül a vezetőedző felhívott, hogy nem számít rám a következő szezonban. Hívott a Mariupol, de az három lépést jelentett volna visszafelé, valamint a Ferencváros is, mindkettőnek nemet mondtam. Azt hallottam a magyar bajnokságról, hogy gyenge színvonalú, viszont szükségem volt a játékpercekre, így belementem a váltásba. Itt érzem a bizalmat, számítanak rám, ez pedig nagyon jó érzés.  Jobb egy gyengébb csapatban játszani, mint sehogy – utalt Petrjak a Sahtar és a Fradi közötti különbségre.

Petrjakkal kapcsolatban a Tribuna azt is idézte, hogy az ukrán labdarúgó olyannyira jól érzi magát a kilencedik kerületben, hogy akár végleg is maradna.

Remélem, hogy a klubok meg tudnak majd egyezni és a Ferencváros teljes jogú játékosa leszek. Csak abban az esetben mennék el innen, ha a Dinamo Kijevben vagy a Sahtar Doneckben játéklehetőséget kapnék. Remek hangulat uralkodik Magyarországon a stadionokban és Európa minden országából érkeznek megfigyelők. Ez a legjobb dolog, ami történhetett velem, nagyon boldog vagyok, hogy a Fradihoz igazoltam.

címlapfotó: MTI / Czagány Balázs

Olvasói sztorik