NB I

Az utolsó pillanatban a Honvédból igazolt az Újpest

Fiatal csatárral erősítettek a lilák.

Augusztus utolsó napján a Budapest Honvéd csapatától Újpestre igazolt Lukács Dániel.

A kölcsönszerződésnek megfelelően egy évig erősíti majd új csapatát a 22 éves kispesti csatár, aki ebben az idényben már öt mérkőzésen szerepelt, mindig csereként, de két gólt is szerzett.

A balszélső 2014-ben a REAC-tól igazolt a Honvéd utánpótlásába.

Ma már egy rendhagyó távozásról és egy furcsa igazolásról is beszámoltunk az újpestiek kapcsán.

nyitókép és forrás: ujpestfc.hu

Olvasói sztorik