NB I

Történelmi aláírást jelentett be a Puskás Akadémia

Profi szerződést kapott a mongol Ganbold Ganbayar.

Felcsúton mindig képesek meglepni az embert, ezúttal annak jár a csodájára a világ, hogy a Puskás Akadémia profi szerződést kötött egy mongol labdarúgóval. A klubhonlap tájékoztatása szerint a hamarosan 18 esztendős Ganbold Ganbayar az első hivatásos mongol futballista az öreg kontinensen.

„Ganba” – aki a 2016-ban indult együttműködés keretében került a magyar csapathoz, és a harmadik szezonját kezdte meg a Puskás Akadémiánál – nagy terveket fogalmazott meg, Ázsia legjobb labdarúgója kíván lenni, célja az angol bajnokság.

Megállapodásunk szerint évente két mongol fiatal kerül hozzánk, akiknek a labdarúgóképzésen túl a szállását és az iskoláztatását is biztosítjuk egy esztendeig, ezzel segítve a mongol futball megújulását és felemelkedését – mondta a felcsúti akadémia igazgatója, Takács Mihály. – Ganbayar dinamikusan fejlődött, ennek eredményeként kapott profi szerződést, kívánjuk, hogy ez minél több honfitársának sikerüljön.

Egy házzal arrébb, a Vidinél is pörögnek az események, egyelőre senki sem tudja, melyik tv-csatorna adja a csapat európai kupameccseit, az viszont kiderült, hol rendezik a hazai találkozókat.

Nyitókép: pfla.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik