NB I

Ezért kellett mennie a Fradiból Thomas Dollnak

Öt csapat, amely sokat tett a német edző megbuktatásáért.

Ahogy arról beszámoltunk, 1707 nap után a Ferencváros megköszönte Thomas Doll munkáját, és felállította a kispadról – már az is sejthető, ki lesz az utódja.

A német szakvezető 2013 decemberében érkezett klubhoz, irányítása alatt az FTC sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet szerzett.

A csapat hazai teljesítménye tehát akár még elfogadható is lenne, csak hát ott van az a fránya európai porond.

Nyilvánvaló, hogy Dollnak egyszer sem sikerült ütőképes csapattal nekivágni a BL-, vagy EL-selejtezőnek, így leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, a horvát Rijeka, a bosnyák Zseljeznicsar, az albán Partizani Tirana, a dán Midtjylland, valamint az izraeli Maccabi Tel-Aviv „miatt” kellett távoznia.

Thomas Doll irányításával (4-5-7-es győzelmi mutató, 18–21-es gólkülönbség a nemzetközi meccseken) mindössze a máltai Sliemát, a holland másodosztályú Go Ahead Eaglest, valamint a lett Jelgavát tudta felülmúlni az FTC.

Ez pedig kevés, nem véletlenül zúgott múlt szombaton is a Groupama Arénában: Auf Wiedersehen, Thomas Doll!

Nyitókép: Rangado.24.hu

Olvasói sztorik