NB I

Komoly pénzt keres a Fradiban Lanzafame

A kispesti szurkolók árulóként tekintenek az olaszra.

Nagyon nehezen viselik a Honvéd-drukkerek, hogy kedvencük, Davide Lanzafame az ősi rivális Ferencvároshoz igazolt. Felháborodásuk egyfelől ért­hető, hiszen imádták Kispesten, gólkirály, vitathatatlanul az NB I egyik legjobbja, aki nélkül tavaly aligha nyertek volna bajnoki címet a piros-feketék – írja a Bors.

Másfelől viszont a Honvéd képtelen konkurálni fizetések terén a legtőkeerősebb együttesekkel. Hetek óta tudott, hogy az olasz csatárt a MOL Vidi FC és az FTC ostromolja. Végül utóbbi együtteshez írt alá. Lanzafame három gyermek édesapja, 31 éves, és cirka a négyszeresét keresi majd annak, amit eddig vitt haza.

Más magyar csapatok is aktívak voltak a napokban, igazolt például a Puskás Akadémia, de erősített a Vasas is, megérkezett új csapatához a magyar válogatott támadója, sőt a Fradinál is volt még több bejelentés, ITT és ITT.

– A Fradinál a legjobban kereső játékosok havi 8-10 milliót kapnak – mondta a Borsnak Szabados Gá­bor sportközgazdász. – Lanza­fame valószínűleg szintén ebbe a fizetési kategóriába kerül. Bár talán még mindig nem ő a legjobban fizetett. A Honvédban ő vitte haza a legtöbbet, a maga 2–2,5 milliójával. Távozásában szerepet játszhat, hogy sokkal magasabb fizetést kap majd, ami ebben az esetben minimum a négyszerese eddigi keresetének.

Elfogadható indok, kivéve a szurkolóknak, akik az elmúlt években istenként tekintettek a csatárra. A Corleone Sport Pubban Puskás, Bozsik és Marco Rossi mellé is felfestették, pólókon, matricákon szerepelt, sőt egyesek a testükre is felvarratták az olaszt.

– Nem is feltétlenül rá haragszunk, hiszen tudjuk, Hemingway nem adta meg neki a kért feltételeket – mondta az egyik törzsszurkoló, K. Pál. – Ugyanakkor tartjuk: ő a szemünkben most már egy áruló. Neki az ősi riválisunkhoz kellett mennie. Ezt nem tudjuk be­nyelni.

Hivatalos válasz nem érkezett, mennyit keres majd a Fradinál az olasz, de bennfentes infók szerint Kispesten 5 milliót kapott, míg az Üllői úton maximum 7 üti majd a markát. Emellett az nb1.hu-n olyat lehetett olvasni, hogy az olasz 18 millió forintot kap majd havonta a Ferencvárostól.

Címlapkép: FradiMédia

Olvasói sztorik