NB I

Az újpest rasszizmussal vádolt játékosa: Henty nekem esett

Megszólalt Bojan Szankovics, de a lila-fehérek többet nem akarnak foglalkozni a történtekkel, mert a Videoton bocsánatot kért.

Viharosra sikerült a hétvégi Újpest–Videoton bajnoki. A 2-2-es döntetlen után a Videoton rasszizmussal vádolta meg Bojan Szankovicsot a fővárosiak játékosát. A lila-fehérek azonnal reagáltak, azt írták, szó sem volt rasszizmusról, hozzátéve, hogy még a Vidi válogatott játékosa is szót emelt csapattársai viselkedése miatt.

Ezt láttad már?
Neymar kimondta: megbánta, hogy elhagyta a Barcelonát

– Mikor vége lett a mérkőzésnek, elindultam befelé az öltözőbe. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak a saját gondolataim jártak a fejemben. Ezekiel Henty előttem ment, majd egy nagyot rúgott a vasajtóba, mire mögöttem valaki rászólt, de ő felém indult meg, elég dühösen. Én még ekkor sem mondtam semmit, sem neki, sem senkinek. Nekem esett, ekkor jött oda a vendégek sportigazgatója, aki engem kezdett el nyugtatni, de én vele is közöltem, hogy én nem mondtam semmit. Nem szeretem az ilyen történéseket, mert ahogy a klub, úgy én is elítélek minden rasszista cselekedetet – nyilatkozta hivatalos honlapjuknak Szankovics.

„Mivel a tegnapi nap folyamán klubunkhoz befutott a Videoton elnézést kérő levele, az Újpest FC lezártnak tekinti a Szankovics–Henty ügyet, amivel a jövőben nem kíván többet foglalkozni” – írja az ujpestfc.hu.

Bojan Szankovics elmesélte, mi történt Fotó: ujpestfc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.