NB I

László Csaba konkrét ajánlatott kapott, de nem fogadta el

Az MTK-tól távozó szakembert külföldre hívták.

Kapcsolódó cikkek

Három héttel ezelőtt szüntette meg László Csaba vezetőedzői megbízatását az MTK. A kék-fehérektől távozó szakember akkor sem, és azóta sem kíván nyilatkozni a szakítás okairól, de a Rangadó.hu érdeklődésére elárulta, nem telnek unalmasan a napjai, ugyanis konkrét ajánlata is érkezett már.

– Az MTK-ról nem szeretnék nyilatkozni. Ami a jelenlegi lehetőségeimet illeti, voltak az elmúlt két hétben tapogatózások, valamint egy konkrét ajánlat, de azt visszautasítottam – kezdte László Csaba. – Külföldi megkeresésről van szó, ami a napokban érkezett, de nem tartottam sportszakmailag megfelelőnek. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy rossz csapattól érkezett, de a menedzseremmel úgy gondoltuk, hogy nem fogadjuk el, inkább várunk még.

Az 52 éves szakember – ahogy eddig is tette – minden ajánlatot meghallgat, és szívesen dolgozna újra akár az NB I-ben is.

– Minden lehetőséget, minden ajánlatot meghallgatok, és majd kiderül, hogy mindkét fél számára megfelel-e – folytatta László Csaba. – Az NB I is szóba jöhet természetesen, ugyanúgy, mint minden más bajnokság. Minden edző számára kihívás az NB I, és szívesen dolgozok továbbra is Magyarországon, ha kapok lehetőséget. Nem zárkózom el semmitől. A munkát kereső edzők gyakran elmondják, hogy ennyi, meg annyi helyről jött megkeresés, nekem jelenleg ilyen nem volt. Egy konkrét helyre hívtak a napokban, amire rögtön azt mondhattam volna, hogy igen, megyek. Szakmai szempontból azonban nem volt megfelelő számomra. Sok helyen még el sem kezdődött a bajnokság, ilyenkor azért eléggé szűkösek a lehetőségek. Ha rajtam múlna, én már holnap munkába állnék, de persze ez nem ilyen egyszerű. Nem egyszerű szakma ez, de azért úgy gondolom, hogy jelenleg nem kell mindenbe azonnal beleugrani.

Olvasói sztorik