NB I

László nem David Moyes, mert Garami sem volt Ferguson

Vajon miért kellett mennie az MTK-edzőnek? És kit érdekel?

Senki sem mondja meg, miért rúgta ki nagyjából egy héttel a tavaszi rajt előtt az őszt és a téli szünetet végigdolgozó edzőjét az MTK. Nem tartozik a külvilágra, ezek szerint. László Csaba rossz munkát végzett, gondolhatjuk, bár ez alapján nem most, hanem az őszi szezon közben, netán a végén kellett volna elküldeni. De a rossz munkát a táblázaton elfoglalt hely sem támasztja alá, hiszen az MTK ott van az élmezőny közelében.
Megjegyzem, a legtipikusabb helyen, ahol ez a csapat lehet. Az MTK a magyar bajnokság aranyos kisgyereke, aki ugyan senkit nem kápráztat el, de szeretik, mert nem is bánt másokat. Úgy – elvan. Ez a klub a középszer és a kockázatmentes ellébecolás magyar mintája, amelyet ki tudja, mióta, a lötyögős hazai mezőny tart fenn valahol a középszint környékén. Az MTK-ban játszani szakmailag nem nagy kihívás, elfutballozgatni az NB I közepén nem különösebben stresszes feladat, szurkolók ezreit még viccből sem emlegethetjük velük kapcsolatban – az MTK a nyugalom szigete. Meg a semmit nem akarásé.

A “koronagyémántok” sehol sincsenek

Persze, ilyenkor fel lehet hozni, hogy a magyar utánpótlás egyik alapbázisa az egyesület, illetve a részére nevelő agárdi akadémia, és valóban, a legnagyobb pozitívum a kék-fehérek kapcsán, hogy a langyos középszert legalább nem olcsó légiósokkal, hanem olcsó magyarokkal produkálja. A Várszegi-éra kezdetén vizionált színvonalas és a magyar futballt fellendítő játékosképzés mára, tudjuk, ábránd maradt, a koronagyémántnak tartott egykori fiatalok nem kellettek külföldön, többen közülük itthon sem (a legelső koronagyémánt most igazolt Katarba, még harmincon innen).

És ennek a csendes-rendes, „semmi különös” környezetnek az emblémája volt a kispadon az évtizednél is tovább üldögélő Garami József mester, aki évről évre ugyanazzal a csendes, mérsékelten vibráló metódussal terelgette a középszerben a játékosait. Most felmerült a Sir Alex Ferguson-párhuzam, merthogy az ő utóda is úgymond „törvényszerűen” gyorsan bukott meg, egy ilyen „edzőfejedelem” után, aki összeforrt a klubbal: ez másképp nem is történhet meg. Jó, akkor itt álljunk meg egy pillanatra.

A manchesteri “párhuzam”

És gondoljuk végig, mit alkotott meg és mit fejlesztett huszonhat éven át folyamatosan Alex Ferguson a Manchester Unitednél. Hogy a legendát ott is csak az idő emelte-e fel, vagy netán kicsit többről van szó. Sir Alex a semmiből, az örökké kudarcra ítélt és csalódott Unitedből egy gyűlölve tisztelt óriást épített, amely uralta, olykor arrogánsan, de mindig fenségesen irányította a világ egyik legnagyobb, legerősebb ligáját. És nem, nem azért lett legenda a lovaggá ütött skót, mert a kispadhoz nőtt az Old Traffordon. Hanem mert korszakról korszakra megújulva, mindig, a győzelmek pillanatában is az új kihívásokat kereste és az új prédákat leste. Játékosokat emelt fel és adott tovább, új sztárokat faragott, folyamatosan haladta meg magát és a történelmet, mert nem akart „csak intézmény” lenni. Így lett az.

Ehhez képest Garami József – aki ma szakmai igazgató a Hungária körúton és ki tudja, ez pontosan mit jelent – szeretetben, békében töltött el tizenegy évet az MTK kispadján, amely során egyszer nyert bajnokságot (pontosabban kétszer, de az első még a korábbi MTK-szezonjában, a Várszegi éra elején történt), egyszer volt ezüstérmes és kétszer bronzérmes. Négy, úgymond sikeres év. Közben pedig időnként gyengébben ment, volt, hogy kiestek, visszajutottak, játékosok jöttek-mentek, semmi különös nem történt.

Megalázunk, de semmi baj

Az MTK-nál az ún. hagyomány igen erősen köti a klubhoz a még meglévő szurkolókat (új szurkolóik már nem nagyon vannak), amolyan kedves magyar furcsaságként illik tekinteni a Hungária körútra (mostanában meg albérletbe) kijárogató nézőkre. Akik közül László Csaba második meccse után már háborogtak páran, hogy itten „szét lett verve” a Garami-csapat. Hogy pontosan mi lett szétverve egy magyar mezőnyben dobogós, a nemzetközi porondon nyom nélkül eltűnő csapatnál, nem tudjuk, mindenesetre Lászlóval is ott volt egy idő után az MTK, ahol Garamival szokott: a középmezőny elején, egy-két jó meccsel, Torghellével stb. A „béke szigete” most mégis felbolydult kicsit: Lászlónak mennie kellett.

Ő maga a hazai szokásoknak megfelelően illedelmesen visszafog minden kommunikációt, szemlesütve hagyja magát kirúgni, miután végigcsinálta a felkészülést. Lehet, van már ajánlata, vagy van jobb dolga. A klubvezetés, mint szokta, szépen simított körmondatokkal magyarázza a semmit, egyetlen indok el nem hangzik, nagyjából a „jobb ez így mindenkinek, nyugi!” leereszkedő mosolya tükröződik a közleményen. Értjük. Ennyi erővel persze egy táblát is akaszthattak volna László nyakába, „Hülye voltam, kirúgtak a játékosaim!” szöveggel, hogy azzal sétáljon végig a körúton. Lehet, az se érdekelt volna senkit.

Na de kezdődik a tavaszi szezon, az MTK nyilván pezsgő ambíciókkal vág neki, kinevezték az egész pályafutását a második sorban töltő, eddig minden vezetőedzői késztetést titkoló másodedzőt, mert, mint a kommüniké mondta, így lesz nyugodtabb a légkör. A nyugalom pedig fontos, megbecsülendő dolog a magyar fociban. Az MTK-nál ezután se lesznek botrányok, „ügyek”, zűrzavar és idegeskedő játékosok sem. Eredmények se, de hát az eddig se nagyon zavart senkit. Még az is lehet, egyszer csak Garami mester is meggondolja magát és visszatér a kispadra. Ami az őt övező, kiérdemelt tisztelet miatt örvendetes lenne, egyben egy újabb indok, hogy véletlenül se hasonlítgassuk soha semmiben a hazai dolgokat a Manchester Unitedhez, még ha David Moyes nagyobbat is bukott László Csabánál, az eredményekben, sikerekben, nagyságban gondolkodó manchesteri klubban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik