NB I

Fradi-Vidi: lássuk, mire számíthatunk!

A Magyar Kupa-párharc előtt nem látni, mitől fordultak volna az esélyek a fehérváriak javára.

Kapcsolódó cikkek

A keddi Nyíregyháza-Debrecen találkozóval újra dübörög a magyar futball. A Magyar Kupa négy negyeddöntőjének legpatinásabb felvonása azonban nem ez, hanem a szerda esti Ferencváros-Videoton rangadó lesz, ahol a bajnoki éllovas és a kupa címvédője a regnáló bajnokkal és 2015-ös kupadöntőssel fut össze. Az őszi forma a Ferencvárosnak kedvezett, de azóta eltelt két hónap. Lássuk, mi változott a két csapat háza táján!

Együtt maradt a mag

Nos, a Ferencváros jelentős szerződtetést nem hajtott végre a télen, hiszen a poznani kölcsönből visszatérő, majd Debrecenbe azonnal továbbpostázott Holman Dávid mellett mindössze egy játékost hoztak: a 23 éves német, Florian Trinks a Bundesliga 2-ben középházas Greuther Fürthtől érkezett, ahol teljesen perifériára szorult, idén mindössze 22 percet játszott. A Werder-nevelésű támadó középpályás alighanem kicsit már a kiöregedő félben lévő Gera és Hajnal pótlására is érkezett, a felkészülés utolsó 4 állomásán 3 alkalommal csere volt, csak egyszer kezdett – egyelőre nem ő lesz a Fradi fő fegyvere.

Ami a távozókat illeti, Holmanon kívül Kunsági Roland, Csilus Ádám és Haris Attila is kölcsönbe került az NB II-es Soroksárhoz, a sokat sérült Kurucz Pétertől megvált a klub – egyik sem óriási érvágás. Haraszti Zsolt elvesztése sem fog különösebben fájni, a szélső csak üt meccsen játszott az ősszel, de az átigazolás pikantériája, hogy épp a szerdai kupaellenfél Videotonhoz igazolt (vissza), ahol a jelek szerint kezdőként is számolhatnak vele.

A felkészülést a nem egy súlycsoportban lévő Bonyhád 17-0-ás lemészárlásával indították, majd a szlovák élvonalban 10. Zemplín Michalovce ellen is sikerült nyerni. A maradék 4 meccsből 3-at már a törökországi edzőtáborban tudtak le, a Paderborn ellen gól nélkül maradtak, de Guzmics és a Wisla ellen 2-2 lett a vége, a Hajduk Split 4-2-re maradt alul a zöld-fehérekkel szemben, végezetül itthon, Debrecenben sikerült 3-2-es győzelmet aratni. Egyik találkozón sem játszott Böde Dániel, aki még a Vidi elleni mérkőzésen sem lesz bevethető.

Bödén kívül Batik Bence sérülése húzódik el, illetőleg az ittasan autóbalesetet szenvedő Busai Attila és Varga Roland sem valószínű, hogy rendelkezésre állnak majd (balesetükről videók is nyilvánosságra kerültek, ezek megint nem az ő helyzetüket tisztázzák).

Gyurcsó helye üresen

Ami a fehérváriakat illeti, már nem minden ilyen rózsás. A nyári pocsék kezdés után ősszel derekas hajrát kivágó bajnoki címvédő nyári veszteségei után a télen sem feltétlenül lett erősebb. Távozott ugyanis a bajnokcsapat egyik pillére, az idén 7 gólos és számtalan asszisztos Gyurcsó Ádám (a lengyel Pogon Szczecínbe), a tavaly télen igazolt, de a világot meg nem váltó macedón válogatott támadó, Mirko Ivanovski (Boluspor), az ősszel különböző viták miatt még az NB III-ban is jegelt Kleinheisler László (Werder Bremen), illetve az eddig is kölcsönben lévő Horváth Tamás került ezúttal Mezőkövesdre, Gábor Péter Siófokra, Filip Pajovic (tehát további két kapus) pedig Felcsútra, míg Szekeres Adrián végleg Gyirmótra költözött. Összességében Gyurcsón kívül tehát nem igazolt el meghatározó játékos, de a Vidi motorja már önmagában is elég nagy érvágás és a pótlásának kérdése is tisztázatlan.

Horváth Ferenc vezetőedző ugyanis több játékost is kipróbált a válogatott szélső helyén, így a régi-új Harasztit, a végül Siófokra kölcsönadott Videoton II-es Pauditsot, illetőleg az NB I-ben ősszel már debütáló (sőt gólokat jegyző) Sejben Viktort, Géresi Krisztiánt, de még az örökös sérült Rudolf Gergelyt is. A fehérváriak másik kérdéses posztján, a középső támadó pozícióban is igyekeztek megoldást találni, ezt pedig Tischler Patrik személyében látták. Feczesin Róbert nem igazán futballozott csúcsformában az első 19 forduló során, ezért szükséges volt a Puskás Akadémia egyébiránt szintén rossz sorozatban lévő támadójának kölcsönvétele.

A Vidi sem fukarkodott a felkészülési meccsekkel, már nyolcszor is pályára léptek. Az Union Berlin ellen győztek 1-0-ra, de aztán sem a szintén német másodosztályú Kaiserslautern (0-0), majd az Elche (0-2) ellen sem sikerült betalálniuk. A gólcsend az emlékezetes, 2010-es Maribor elleni EL-selejtezős párharc “visszavágóján” tört meg, amikor 2-2-re zárt a két fél. A felkészülés zárásaként a Loki elleni párosmeccs (3-1, 1-2) jött, végül a Siófok (5-1) és az Ajka (0-0) együtteseivel mérkőztek meg szinte közvetlenül egymás után.

Változatlan frontvonalak

Összességében tehát nem változtak annyit az erőviszonyok (de ha mégis, még akkor sem a fehérváriak irányába), hogy több esélyt adjunk a címvédőnek, mint mondjuk decemberben. Bár Böde hiánya valószínűleg fájó lesz a Ferencvárosnak, az oda-visszavágós párharc esélyesei egyértelműen ők.

Olvasói sztorik