NB I

A Honvéd lett a tél legjobb csapata

A kispestiek hibátlanul tudták le edzőmeccseiket; eredményei alapján az Újpest lett a sereghajtó.

Kapcsolódó cikkek

A Rangadó.hu folyamatosan beszámolt a téli felkészülési időszak alatt az élvonalbeli klubok felkészülési mérkőzéseiről. Több együttes Törökországban is edzőtáborozott, oda is elkísértük a csapatokat. A felkészülési időszak az elmúlt hétvégén lezárult az NB I-es klubok számára, kedden már a Magyar Kupa küzdelmeivel megkezdődik a tavasz, míg hétvégén indul az OTP Bank Liga sűrű tavaszi időszaka.

Az edzőmeccsek lezárultával sorra vettük a klubok eredményeit, és megnéztük, ezek alapján hogyan alakult a téli felkészülési időszak tabellája.

Az egyértelmű, hogy a Honvéd játszott a leghatékonyabban: a kispestiek nyolc meccsükből nyolcat nyertek meg, igaz ők végig idehaza készültek, javarészt alacsonyabb osztályú hazai együttesek ellen – míg például az edzőmeccs-eredmények alapján negyedik Videoton a spanyol, német és szlovén ellenfelek mellett a Debrecennel és a Fradival csapott össze, és ért el négy győzelmet és három döntetlent a két vereség mellett.

A Puskás Akadémia egyszer kapott ki, ötször nyert, ezzel a második legjobb lett a sorban, de csak jobb gólkülönbségével, illetve több győzelmével lépett a szintén „15 pontos” Paks, Videoton duó elé.

Három együttes zárt két-két győzelemmel: az MTK sikerből, döntetlenből és vereségből is kettő-kettőt gyűjtött, míg a csabaiaknak egy döntetlenjük volt emellett. Újpesten a két sikert négy vereség követi.

H Csapat M Gy D V Rg Kg Gk Pont
1. Bp. Honvéd 8 8 0 0 27 8 19 24
2. Puskás Akadémia FC 6 5 0 1 19 4 15 15
3. Paksi FC 8 5 0 3 11 8 3 15
4. Videoton FC 9 4 3 2 13 8 5 15
5. Ferencvárosi TC 6 4 1 1 28 7 21 13
6. Vasas FC 7 4 0 3 14 6 8 12
7. Diósgyőri VTK 7 4 0 3 13 13 0 12
8. Debreceni VSC-TEVA 7 3 1 3 11 12 -1 10
9. Szombathelyi Swietelsky-Haladás 5 3 0 2 12 7 5 9
10. MTK 6 2 2 2 7 6 1 8
11. Békéscsaba 1912 Előre 7 2 1 4 6 9 -3 7
12. Újpest FC 6 2 0 4 8 10 -2 6
Olvasói sztorik