NB I

Fehér Zoltán ismét megsérült

2015 áprilisa óta rájár a rúd a Haladás hátvédjére, jelenleg azt sem tudni, mikor edzhet legközelebb.

Kapcsolódó cikkek

A Haladás néhány éve már-már válogatott formában játszó hátvédje, Fehér Zoltán lassan egy esztendeje szinte folyamatosan harcképtelen. Több lassan gyógyuló sérülés akadályozza ugyanis a már 34 éves bekk játékát.

Az először egy áprilisi edzésen térdszalagsérülést szenvedő Fehér egy hónappal később alighogy munkába állt, ismét partvonalon kívülre került egy újabb térdszalagsérüléssel. Ez már hosszabb kihagyást eredményezett, a teljes nyarat rehabilitációval töltötte, először szeptember közepén léphetett pályára. Két hónapig volt egészséges, a Videoton elleni Magyar Kupa-meccsen le kellett cserélni, így a szezon hátralévő részét kihagyta. Az alapozást újra elkezdte, de január ötödikén most kivételesen a jobb térdével akadtak gondok.

A mostoha helyzetről a vaol.hu-nak nyilatkozott a játékos:

– A november 18-i, székesfehérvári Magyar Kupa-visszavágón megfájdult a jobb térdem, le is kellett cserélni. Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy ismét begyulladt az a rész, ahol a nyáron be volt szakadva a szalag. Utána jó ideig külön edzettem a többiektől, aztán az utolsó forduló előtt kaptam egy gyulladáscsökkentő injekciót, ám sajnos ezt sem használt, továbbra sem tudtam teljes értékű munkát végezni. Pályára lépni pedig végképp nem. A téli szünetben térdgéppel erősítettem a sérült részt, majd két héten keresztül vízi rehabilitáció következett – a vízben kellett sétálnom. December közepén úgy saccoltuk, öt-hat hét mire rendbejövök, ez hamarosan letelik – mindenesetre már sokat javult a sérülésem. Viszont most előjött egy másik probléma. Kedden sima séta közben belenyilallt valami a jobb térdembe, olyan volt, mintha beakadt volna a porc. Szerdán Fehér Józsefnél jártam MR-vizsgálaton, hamarosan meglesz az eredmény, utána okosabb leszek. Lehet, hogy letört egy porc, de az is elképzelhető, hogy “csak” kiugrott a helyéről – ilyenkor csak simán visszateszik. Utóbbi banális eset, bárkivel előfordulhat. Mindenesetre nagyon rosszul viselem ezt az egész állapotot, erről leginkább a feleségem tudna mesélni… Hétközben meg kimegyek az edzésre, és nézem a többieket – borzasztó kívülről figyelni. Az egyik sérülésből talán kilábalnék, erre jön a másik – mondta Fehér Zoltán.

Olvasói sztorik