NB I

Sóstó felett hosszan ragyogott az ég

A búcsúzó stadionban utolsó nyolc mérkőzését megnyerte a Videoton, de nem ez a klubrekord. A magyar mezőnyben a Fradi nem akármilyen győzelmi sorozata ért véget.

Kapcsolódó cikkek

Nem a Videoton-Paks mérkőzés volt a székesfehérvári Sóstói stadion történetének legemlékezetesebb meccse, az egészen biztos, hacsak nem történelmi okokból – a korábban párszor már elbúcsúztatott stadionnak, úgy tűnik, valóban ez volt az utolsó találkozója. Legalábbis a régi létesítménynek, mert az új Vidi-aréna is ugyanitt épül majd fel, várhatóan 2017 nyarára. A szervezők és a szurkolók megadták a módját a búcsúnak, volt transzparens, tűzijáték, búcsúfotók, a Videoton csapata pedig egy sovány, 1-0-s győzelemmel köszönt el a pályától.
Ami viszont mindenképpen méltó a legendás találkozókat megért Sóstóhoz, az a sorozat, melyet a Paks elleni sikerrel folytatott a Vidi. Horváth Ferenc csapatának ez volt ugyanis egymás után a nyolcadik bajnoki győzelme hazai pályán, márpedig ilyen hosszú sorozatra igen ritkán volt példa a Sóstói stadionban, pedig a mainál sokkal erősebb Videoton is játszott régen Fehérváron. Nem tudni, mikor lesz az új pálya avatója, de az biztos, tétje lesz a meccsnek, hiszen egy klubrekordot is felállíthat a Vidi, a kilencedik győzelemmel. (Természetesen ha csak a hazai a hazai pályát és nem a konkrét helyszínt nézzük, ez a rekord már tavasszal, Felcsúton összejöhet a csapatnak.)

Kilencszer egymás után ugyanis nagyon régen, a Videoton egyik legendás korszakában tudott nyerni a csapat a Sóstón. Nem az UEFA Kupa-döntős együttes – bár nekik is volt egy szenzációs sorozatuk, de abban nem csak bajnoki találkozók szerepelnek. Csongrádiék annak idején, egy nyári Intertotó Kupa-meneteléssel hangoltak az UEFA Kupára, azt a három meccset is figyelembe véve, a 84/85-ös szezon elején zsinórban tizenöt meccséből tizennégyet megnyert a Vidi (a Dukla Praha és a Paris Saint Germain – kétszeri – legyőzését is beszámítva)! Egyedül egy Debrecen elleni 2-2 „csúfítja” a képet…
Viszont kilenc bajnoki győzelem egymás után nem ennek a csapatnak, hanem a hét évvel korábbi, szintén nagyon erős Videotonnak sikerült. 1977 őszén a Karsai, Nagy II, Kovács József, Tiber fémjelezte Vidi szedte szét sorra ellenfeleit, melyek közt olyan neveket találunk, mint a Csepel, a SZEOL AK, a Székesfehérvári MÁV Előre – mára szinte feledésbe merült egykori klubok. De a történelmi nagyokat is kiosztották akkoriban Sóstón: hatot kapott az Újpest és a Szombathely. Egészen parádés élmény lehetett meccsre járni a régi stadionba: a kilences sorozat utolsó öt meccsének eredménye hazai szempontból: 6-0, 5-3, 5-2, 6-4, 4-3…

A fehérvári pálya már nem sokkal a Vidi első NB I-es szezonja után kellemetlen helyszín volt az ellenfeleknek, hiszen 1973-ban is volt már példa hetes bajnoki győzelmi sorozatra (újabb történelmi nevek a legyőzöttek között: VM Egyetértés, Dorogi Bányász). De a nyolcvanas évek egy másik, máig sokat emlegetett Vidije, a Kaszás Gábor-vezette, Csucsánszky, Petres-féle csikócsapat is produkált hasonlót, a két utolsó tavaszi és öt első őszi fordulóban aratott összesen hét győzelemmel (rendre 3-4 gólt rúgva). Ugyanakkor a 2010/11-es és a 2014/15-ös szezonban bajnoki címet szerző Videotonoknak nem jött össze a mostani nyolcas sorozat, Joan Carrillo vezetésével tavaly ősszel hetet nyert zsinórban a Vidi, aztán a Debrecen egy 2-1-es győzelemmel megszakította a szériát.
Természetesen a többi magyar csapatnak is megvannak az ilyen, vagy még hosszabb sorozatai, hiszen voltak legendás, bevehetetlen várak az NB I történetében – csak a legaktuálisabb sorozatot említjük itt, amelyik éppen most szakadt meg. A Ferencváros huszonnégy veretlen bajnoki után kapott ki hétvégén az Újpesttől a tavaly nyáron átadott Groupama Arénában: ez önmagában fantasztikus sorozat – és ebből az utolsó tizenegy meccsét a derbi-vereség előtt megnyerte Thomas Doll csapata. Feladva a leckét a Videotonnak és a többi hazai riválisnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik