NB I

24 éves rekordot állítottak be a Magyar Kupában

Legutóbb a Baktalórántháza volt képes ilyen bravúrra.

Kapcsolódó cikkek

Elég szokatlan látvány a Magyar Kupában – de említhetnénk itt más nemzetek kupasorozatait is –, hogy amatőr csapatok eljussanak a küzdelmek végső szakaszáig.

Pedig Magyarországon idén ez a helyzet: az Inter CDFSE a BLSZ I-ből a Budapest Kupa megnyerésén át jutott el a főtábla legjobb 16 csapata közé. Sőt említésre méltó, hogy rajtuk kívül még három NB III-as csapat is talpon van. A Tiszaújváros épp az Intert verte meg az odavágón, így komoly esélye van a nyolc közé jutásra; a Kozármisleny a Paks és a Diósgyőr skalpjai után most a Honvéd ellen is győzött a Bozsik Stadionban rendezett odavágón; a Nyíregyháza pedig a Vasason jutott túl. Ha hozzátesszük, hogy a Csákvár, a ZTE, a Szeged és a Sopron is talpon van még, akkor kiderül: a legjobb 16 mezőnyének felét alacsonyabb osztályúak teszik ki. A Rangadó.hu most annak járt utána, hogy mennyire általános dolog ez a magyar futball közelmúltjában.

Ahhoz, hogy legalább három NB III-as csapatot találjunk a Magyar Kupa ezen stádiumában, 2012-13-ig kell visszamenni. Akkor a Tiszaújváros mellett a Dunaújváros és az azóta „jobblétre szenderült” Létavértes jutott el idáig. Utóbbiak ráadásul a Pápa, majd a Szolnok kiejtésével a negyeddöntőbe is bejutottak, ott állította meg őket az „anyaegyesület”, a Debreceni VSC. A Dunaújváros az NB I-es csapatok közül a Kaposvárt, a Tiszaújváros a Pécset ütötte ki azt megelőzően a kupából.

Negyedosztályból, de nem a megyéből jutott el a nyolcaddöntőig a Tuzsér. A csapat a 2003-04-es szezont ugyanis az NB III-ban töltötte és nyerte meg, majd jutott fel – hát hova máshova, mint az NB III-ba… A jelenleg megyei I. osztályú kiscsapat az akkor épp Balaton FC néven futó miskolciakat verte egy körrel korábban, majd az NB I/B-s BKV Előre kiejtésével a negyeddöntőt is elérték, ott viszont a Honvéd parancsolt megálljt.

Ugyanez volt a helyzet a 2002-03-as szezonban a Tápiószecsővel. Szintén az NB III-nak nevezett negyedosztályból érkeztek, útjuk a Vasason és az Újpesten keresztül vezetett. Egy évvel korábban a Hajdúnánás és a Szekszárd is ilyen cipőben járt, a két csapat pedig egymással került össze a legjobb 16 között. A tolnaiak kerültek ki győztesen (ahogy korábban a Diósgyőr ellen is), így a Tatabányával játszhattak az elődöntőért, ám 0-0 után tizenegyesekkel alulmaradtak.

Azelőtt a Tápiószentmárton (1999-2000, 2000-2001), a Nyíregyháza Kertváros (2000-2001) és a Baktalórántháza (1999-2000) ért el hasonló teljesítményt (mindannyian a negyedosztályú NB III-as bajnokságból jöttek), de az első valóban megyéből érkező csapat megtalálásához 1991-92-ig kell visszamenni az időben.

Akkor ugyanis a már említett Baktalórántháza épp a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei első osztályban vitézkedett (és lett második két ponttal lemaradva a Nagykálló mögött 102 rúgott góllal). A tizenhat közé jutásért a Diósgyőri FC gárdáját múlták fölül (a miskolciak több ilyen jellegű pofonba is beleszaladtak az évek során) és ott a Baggal kerültek szembe. A Bagi FC akkor másodosztályú volt és végül győzött is 2-2-es első meccset követően 2-0-ra, így ők eshettek ki az Újpest ellen a negyeddöntőben.

Olvasói sztorik