NB I

Hatszázezerrel nőtt a Fradi-szurkolók száma

Orosz Pál úgy véli, nem kell mindig szépen játszani, ha sorozatban nyer a csapat.

Kapcsolódó cikkek

Tizenegy bajnoki mérkőzéses veretlenségi sorozattal (10 győzelem, 1 döntetlen) kezdte a szezont a Ferencváros, amely az OTP Bank Ligában 2014. október 4. (DVTK) óta nem kapott ki.

– Ez természetesen sokat számít. Megoszlanak a vélemények, mi a fontosabb, a mindig szép játék vagy az eredményes játék. Erre szoktam mondani, hogy nem mindig kell szépen játszani, nyerni kell! Azért hála Istennek, a mérkőzések nagy többségén nagyon jól is játszottunk. Igen, közönségcsalogató, lehet látni, hogy növekszik a nézőszámunk. Most a Honvéd elleni mérkőzésen például kilencezer-egynéhányszázas nézőszámunk volt hazai pályán, ami szerintem jó, és biztos vagyok benne, hogy ez tovább fog növekedni, ha hasonló teljesítményt nyújt a csapat a következő mérkőzéseken – árulta el Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Sport TV Mai helyzet című műsorában arról, hogy ez mennyit számít a nézőszám tekintetében.

– Indultunk onnan az első felmérések alapján, hogy 1 millió 40 ezer szimpatizánsunk volt az országhatáron belül, most eljutottunk oda, ugyanaz a cég újra megcsinálta a felmérést, és 1 millió 680 ezer szimpatizánsunk van. Első és másodpreferenciát mértünk, közöttük van olyan, aki azt mondja, igen, én Ferencváros-szurkoló vagyok, és van olyan, aki azt mondja, én a saját helyi csapatomnak szurkolok, de ha nem az a csapat, akkor a Fradi. Aki kifejezetten Ferencváros-szurkolónak mondta magát, az 770 ezer ember, ami szintén óriási szám. Ezt az adatok is alátámasztják, ha megnézem a merchandising-tevékenységünket, az elmúlt évben 460 millió Ft körüli forgalmat sikerült realizálni a Fradi-termékekből – beszélt Orosz a szurkolókról. Elárulta azt is, hogy a mezek is jól fogynak, a derbi napján például több mint 700 eredeti mezt adtak el.

– Thomas és stábja fantasztikus munkát végez. Sokszor szokták kérdezni, mi a titka. A szakmai tudáson – ami megkérdőjelezhetetlen – kívül van ott egy olyan háttér, egy fizioterapeuta háttér, egy pszichológiai háttér, stb., ami még nem feltétlenül van jelen minden csapatnál Magyarországon. Ha csak Pete Friart, a vezető fizioterapeutát említem, aki a Sunderlandnél és a West Hamnél dolgozott, de most már Magyarországon van, nagyon szeret itt lenni, immár a gyerekei is itt vannak, itt járnak suliba. Most kapott egy ajánlatot az Aston Villától, nemet mondott rá. Most már vannak olyan körülmények, amik garantálják, hogy megfelelő színvonalú munkát lehet végezni. És ne felejtsük el azt, hogy Thomas nagyon szuggesztív, nagyon jó személyiség, minden szempontból a Fradihoz nagyon passzoló edző” – mondta az edzőről, a szakmai stábról és a körülményekről a vezérigazgató.

Jelentősen csökkent a Ferencvárosra a szurkolók miatt kiszabott büntetések összege.

– Ez azt mutatja, hogy akik benn vannak, elfogadták a szabályokat, ezzel nincs is semmiféle probléma. Ebből nem kell levonni azt a konzekvenciát, hogy most ez azért van, mert akik kint vannak, azok mindenképpen balhéznának bent. Nem, azt nem lehet tudni, én remélem, hogy majd egyszer be fognak jönni, és ugyanígy nem lesz semmi probléma!

Olvasói sztorik