Eddigi hét bajnokiján két győzelem és öt vereség az élvonalba visszajutó Vasas FC mérlege. Az újonc legyőzte a szintén feljutó Békéscsabát, illetve a bajnoki címvédő Videotont, de a Diósgyőr, az Újpest, a Fradi, Puskás Akadémia és az MTK ellen alulmaradt. Hat pontjával Az angyalföldi csapat a tizedik, holtversenyben a kiesőhelyen álló fehérváriakkal, valamint három ponttal megelőzve a sereghajtó viharsarkiakat.
Az eddig hét körben tíz gólt kapó Vasasra a válogatott szünetet követő első hétvégén a bajnokság második leggólerősebb együttese, az idáig 12 találatot jegyző Bp. Honvéd vár. Grúz Tamás azonban a Rangadó.hu érdeklődésére jelezte, az elmúlt két hét munkája után van okuk az optimizmusra.
– Hogyan telt a Vasasnál a bajnoki szünet?
– A múlt hét nagyon jól sikerült, sokat dolgoztunk. A Siófok elleni edzőmeccs is fontos volt, de az edzéseken, az erőnléten volt a hangsúly. Úgy érzem, a csapat mindent megtett azért, hogy jó fizikai állapotban várjuk az ősz hátralevő bajnoki mérkőzéseit. A Honvéd-meccset megelőző héten is dolgozunk rendesen, nagyon készülünk a szombati találkozóra, amely nagyon fontos lesz számunkra – mondta a Vasas védője, Grúz Tamás.
– Az átlagnál valamivel több gólt kapott a Vasas az eddigi hét fordulóban. Mennyire volt a hangsúly a védekezés csiszolásán?
– Hangsúly mindig van a védekezésen. Azonban mi úgymond támadófocit játszunk. Egyik meccsünkön sem játszottunk alárendelt szerepet, viszont azáltal, hogy támadunk, nagyobb az esélye is annak, hogy gólt kapunk, hiszen nyitottabb a védekezésünk, mint a többi csapatnak.
– A Fradi után a Honvéd lőtte a második legtöbb gólt az NB I-ben. A kispestieknek hasonlóan támadószellemű a csapatuk, mint a Vasasnak?[/iquestion
– Nagyon szervezett csapat lett a Honvéd. Biztosan nagyon nehéz találkozót játszunk majd ellenük. Nekünk már pontot, pontokat kell szereznünk, hogy a tabella második feléből feljebb zárkózzunk. A kispestiekre inkább jellemző, hogy visszaállnak, és abból építkeznek. A gyors támadóikra próbálnak játszani, de az első a biztonság, hogy ne kapjanak gólt.