NB I

Elhunyt a Debrecen korábbi kapusa

Szolnoki Gyula nem egészen tizennyolc éves korában debütált a DVSC-ben.

Kapcsolódó cikkek

Hetvenéves korában elhunyt a DVSC korábbi kapusa, Szolnoki Gyula – írja a klub honlapja.

Szolnoki nem egészen 18 esztendős korában, 1963. november 17-én debütált a kapuban, meglehetősen rendhagyó előzmények után. Jakabot a baranyai mérkőzésen kiállították, kétmeccses eltiltást kapott, nem védhetett a Diósgyőr ellen. Dr. Kassai felépült bokasérüléséből, újból edzett, hogy a pénteki tréning után váratlanul bejelentse, fájós lába miatt nem vállalja a vasárnapi szereplést. Szolnokinak a tartalékok hálóját kellett volna őriznie, ám a nagyok között vetették be. Helyét a „fakóban” a 17 esztendős Karsai foglalta el.

A Tatabánya elleni sikerből (3:2) is kivette a részét az ifjú Szolnoki. A november 24-i meccs kezdete előtt Kovács Sándor „tiszteletes úr”, a csapatkapitány magasba emelte a Népszava serlegét, melyet a lap a legsportszerűbb csapatnak ajánlott fel.

1963-ban két, 1964-ben egy mérkőzésen védett az NB I-es DVSC-ben. 1965-ben a Hajdúböszörményi Bocskai, 1966-ban a debreceni postás kapusa volt a megyei első osztályban. Edzői pályára lépett visszavonulását követően a ’70-es években, kezdetben a Volán ifjúsági együttesénél dolgozott. A felnőtteknél 1980-1984 között a Debreceni Volán megye I-es és NB III-as csapatának az edzője volt (megyei bajnokságot nyert a csapattal 1980/81 és 1982/83-ban). A Volán két NB III-as idényében ő trenírozta az együttest. Aztán megye I-es csapatoknál edzősködött másfél évtizeden át. 1985-1987 között a Hadháztéglás megye I-es csapatának az edzője volt. 1988 tavaszán tért vissza a Hajdú Volánhoz, egy szezon erejéig, majd a Hajdúhadházi Bocskainál folytatta 1989 őszén, utána visszatért a Volánhoz. Felnőtt csapatoknál még 1993/94-ben Létavértesen, 1998-2000 között Hajdúsámsonban edzősködött.

Utoljára visszatért korábbi csapatához. A megszűnésig a Hajdú Volán edzője volt 2001-2002-ben, ekkor már a megye II-ben. A DVSC valamennyi dolgozója őszinte részvétét fejezi ki a családnak. Temetéséről később intézkednek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik