NB I

Pintér Ádám: Nem visszalépés a Fradi

A 27 éves védő arra a szintre szeretne visszakerülni, amit Spanyolországban képviselt.

Kapcsolódó cikkek

Öt évvel ezelőtt hagyta el az MTK-t, és vele együtt a magyar bajnokságot Pintér Ádám, aki előbb sikeres időszakot töltött a spanyol Real Zaragoza csapatánál, majd az orosz Tom Tomszk és a görög Levadiakosz színeiben is szerepelt, a közelmúltban viszont hazatért, hiszen az NB I tabelláját százszázalékos teljesítménnyel vezető Ferencvárost választotta.

A 27 éves védőről a legutóbbi, görög időszakában, valamint a nyári szünetben viszonylag kevés hír érkezett, azok viszont többször is sérülésekről szóltak. Az FTC által rendezett csütörtöki sajtóbeszélgetésen a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy hamarosan a pályán is bemutatkozhat új csapatában.

– A sérülésem a múlté, már jól vagyok. Az erőmet kell visszaszereznem, és akkor minden rendben lesz. Már csak arra koncentrálok, hogy minél előbb pályára tudjak lépni a Fradiban, százszázalékos állapotban. Minden nap többet és többet edzünk, de még nem tudom megmondani, hogy egy-két nap, vagy egy-két hét múlva leszek bevethető. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb, de majd az idő eldönti – mondta Pintér Ádám.

Amikor egy légiósunk hazatér külföldről, de az életkora még nem indokolja, akkor idehaza elég gyakran szokták visszalépésnek minősíteni a klubváltását. Bár a Fradi mostani formáját és játékát elnézve ez ebben az esetben nem biztos, hogy igaz…

– Jó helyre kerültem, nagyon boldog vagyok, és nem gondolom, hogy ez visszalépés lenne. Az elmúlt két évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de nagyon remélem, hogy a Ferencvárosban újult erőre kapok, és sikerül megmutatnom, hogy mit tudok. Amikor a menedzserem szólt a megkeresésről, nagyon érdekelt, és miután mindenben megállapodtunk, elég gyorsan eldöntöttem, hogy itt folytatom. Külföldi lehetőségeim is adódtak, de nem olyanok, amilyeneket szerettem volna.

Nem panaszkodik, de érezhető, hogy az orosz és a görög időszakot felejthetőnek tartja, leginkább a Primera Divisiónban eltöltött évekre emlékszik szívesen.

– Spanyolország igen magasra tette a lécet az eddigi pályafutásomban, arra a szintre szeretnék visszakerülni, nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Mióta elmentem külföldre, Magyarországon igen sokat fejlődtek a körülmények, szóval nem gondolom, hogy rosszabbak lennének, mint ott, ahol megfordultam, bár Spanyolországban a Barcelona és a Real Madrid más kategóriát képvisel.

A tapasztalt hátvéd neve szerepel Bernd Storck szövetségi kapitány bő keretében, de egyelőre nem tudni, hogy a német tréner számít-e a játékára a Románia és az Észak-Írország elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

– A válogatottba is szeretnék visszakerülni, de először itt, a Fradiban kell teljesítenem, vissza kell nyernem az erőmet, a többi csak utána kerülhet szóba. Beszéltem a kapitánnyal, aki majd el fogja dönteni, hogy jelenleg számít-e rám, vagy sem, hiszen tudja jól, hogy mi a helyzet velem.

Olvasói sztorik