NB I

Garami kapta meg Pintér mezét

Egykori játékosa így köszöntötte a mestert.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kevés dolog történik a labdarúgópályák környékén, ami meglepheti az MTK rutinos szakmai igazgatóját, Garami Józsefet, most mégis ez történt. Szerencsére pozitív volt ez a váratlan esemény, hiszen Pintér Ádám, a magyar válogatott Sándor Károly Akadémián nevelkedett középpályása lepte meg korábbi mesterét.

Pintér a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőt követően Garami Józsefnek ajánlotta a mérkőzésen viselt mezét – számolt be az MTK honlapja.

A görög Levadiakosz játékosa 2006-tól 2010-ig futballozott Garami József keze alatt az MTK-ban, akinek nagyon hálás, hiszen a mesteredző hívta fel Agárdról a felnőtt csapathoz, és ő faragott belőle nemzetközileg is elismert játékost. Mint emlékezetes, Pintért az akkor a spanyol első osztályban szereplő Real Zaragoza vásárolta meg az MTK-tól 2010-ben.

A görög bajnokságban futballozó középpályás nem tervezte meg előre akcióját, hirtelen elhatározásból döntött arról, korábbi edzőjének ajánlja fel mezét.

– Amikor megláttam a tribünön a mestert, eszembe jutott, hogy szép gesztus lenne neki adni a mezemet, remélem örült neki – fogalmazott Pintér Ádám.

Az MTK szakmai igazgatója meglepődött, hogy ajándékot kapott tanítványától.

– Ádám is a jó néhány, kezem alatt futballozó játékos egyike, aki magára ölthette a válogatott szerelését. Mindannyiukra, így rá is rendkívül büszke vagyok. Nagyon jólesik, hogy gondolt rám és feldobta a mezét – mondta Garami József.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik