NB I

László Csaba: „A rangadókat illik megnyerni”

Az MTK vezetőedzője szerint a mérkőzések során el kell felejteni, hogy ki a hazai és ki a vendégcsapat.

Kapcsolódó cikkek

Pikáns fővárosi rangadót rendeznek szombat este az élvonal hetedik fordulójában, hiszen a Vasas az angyalföldi stadion albérlőjét, az MTK fogadja, tehát tulajdonképpen mindkét együttes otthon lesz. A csütörtöki sajtóbeszélgetés során László Csaba, a kék-fehérek vezetőedzője hangsúlyozta, hogy szeretné, ha a futballistái nem tennének különbséget hazai pálya és vendégjáték között. A Videoton elleni csúnya első félidő után jobb játékot, és természetesen szintén győzelmet vár a csapatától.

– Otthonunknak kell tekintenünk a Vasas-pályát, ahol eddig nem volt gondunk, és reméljük, ezután sem lesz. Ebből a szempontból szerintem nem rossz dolog, hogy olyan stadionban játszunk, ahol az ellenfelünk ugyanúgy otthon van. Bízunk benne, hogy jövőre ilyenkor már a saját otthonunkban leszünk – kezdte László Csaba. – A játékosok gyakran különbséget tesznek hazai és idegenbeli meccs között, de ez Magyarországon általában is jellemző. Régebben már mondtam, hogy ez egyfajta jólneveltségből fakad, de én nem így gondolkodom. Van egy zöld gyep, amit futballpályának hívnak, és el kell felejteni, hogy ki a hazai, meg ki a vendég. A szabályokat betartva meg kell szerezni a győzelmet. Így készítem fel a csapatomat, hogy ne az legyen a fejükben, ki van otthon és ki nem. Amikor majd belakjuk az új MTK-stadiont, akkor igazán otthon érezhetjük magunkat, de a pályán addig is ugyanolyan teljesítményre van szükség a csapattól.

– Mire számít a Vasas részéről szombaton?
– Sokan mondták, hogy nem lesz olyan erős a Vasas, de én annak tartom. Örülök, hogy visszakerültek az NB I-be, hiszen komoly tradíciókkal rendelkező klub. A szurkolóik nagyon várták, hogy újra az élvonalban lássák a csapatukat, és ez a nézőszámon is meglátszik, biztos vagyok benne, hogy most is sokan ki fognak látogatni. Azt kívánom, hogy a többi mérkőzésüket nyerjék meg, de ellenünk veszítsenek, hiszen természetesen azt remélem, hogy számunkra kedvező eredmény fog születni a budapesti rangadón. Márpedig a rangadókat illik megnyerni!

– Mit tart az angyalföldiek erényeinek?
– Vannak jó futballisták náluk. Másodosztályúként az NB I-ből igazoltak, olyanokat, akik más élvonalbeli csapatokban nem tudtak bizonyítani, de ez mindig erőt ad a játékosnak. Például Remilire gondolok, aki már több helyen megfordult, nem igazán tudott bizonyítani, most viszont nagyon jól játszik. Lázok és Debreceni is mindig ott volt valahol, valamelyik NB I-es csapatban, de most találták meg igazán a helyüket, és feljutottak a Vasassal az élvonalba. Szerintem jó teljesítményt nyújtanak, jól kiegészítik egymást, nem hiányzik tőlük az egyéni kreativitás, de leginkább a csapategységben rejlik az erejük. Sikerült olyanokat igazolniuk, akik képesek pluszt hozzátenni, például Novák Csanád, akit tehetséges csatárnak tartok.

– A saját csapatától mit vár szombaton?
– Győzelmet várok. Nincs mit szépíteni, az első félidő felejthető volt, a Videoton és mi sem azt a futballt játszottuk, amit szerettünk volna, de ennek voltak taktikai okai is. Nem azt mondom, hogy a taktika úgy épült fel, hogy csúnya mérkőzés vagy csúnya félidő legyen, de a tudatosság görcsösséggé vált. Ha ott tudjuk folytatni, ahol a második félidőben abbahagytuk, azzal elégedett leszek.

– Körvonalazódtak már az erőviszonyok? Mire számíthatunk az MTK-tól a mostani szezonban?
– Legyünk benne az első hatban, és minden, ami a hat fölött van, az nagyon jó. A Magyar Kupában is próbáljunk meg jó eredményeket elérni. Én igazándiból mindig meg szeretnék nyerni minden meccset, és meg szeretném nyerni a bajnokságot. Reálisan nincs esélyünk a bajnokság megnyerésére. Vannak azonos erősségű, jó ellenfeleink – a Ferencváros, a Debrecen, a Videoton –, amelynek a játékoskerete jobbnak tűnik, de szerintem mi sem vagyunk annyira gyengék, hogy ne tudnánk felvenni velük a versenyt. Ha bent leszünk az első hatban, akkor elérjük a reális célkitűzésünket, de az Európa Liga-indulásnak is reális célnak kell lennie.

– Véglegesnek tekinthető az MTK játékosállománya?
– A csapatok kerete lassacskán kialakul, nálunk is van még lehetőség igazolni, de mi nem kapkodunk, mert az nem jellemző erre a klubra. Voltak olyan játékosok, akiket szerettünk volna megtartani, de ők távozni akartak. Három időszak – a Vojvodina elleni visszavágó egésze, a Bp. Honvéd elleni meccs utolsó tíz perce, illetve a Ferencváros elleni találkozó második félidejéből negyed óra – kivételével elégedett vagyok a csapattal.

Olvasói sztorik