NB I

Főbérlőjére támad az MTK

A kék-fehérek ezúttal vendégként lépnek pályára Angyalföldön, ahova Kanta József szerint szívesen járnak.

Kapcsolódó cikkek

Az MTK csapatkapitánya, Kanta József döntötte el a legutóbbi, Videoton elleni mérkőzést (1-0), hiszen a hajrában értékesítette a tizenegyest, ami végül győztes gólnak bizonyult. A kék-fehérek ezzel tovább javították „hazai” mérlegüket, hiszen az angyalföldi Illovszky-stadionban eddig mindhárom meccsüket megnyerték, ráadásul még gólt sem kaptak.

Szombaton, az élvonal hetedik fordulójában ugyanott lépnek pályára, de ezúttal nem albérlőként, hanem vendégként, ugyanis az újonc Vasas FC lesz az ellenfelük. Kanta úgy vélekedett, hogy mivel mindent az eredmény befolyásol, jól érzik magukat Angyalföldön, de azért már várják, hogy elkészüljön a saját stadionjuk.

– A Videoton elleni meccsnek a lefújás után felemás volt a megítélése, nyilván nem az eredmény, inkább a játék miatt. Azóta nyilván elemezték a találkozót, mire jutottak?
– Arra, hogy örülünk a három pontnak, az pedig másodlagos kérdés, hogyan sikerült begyűjtenünk. Nem volt látványos, szórakoztató mérkőzés, viszont nagyon fontos volt, mert egy kicsit hátrébb csúsztunk a tabellán, a nyolcadik helyen álltunk előtte, és egy negatív szériával gyorsan oda lehet sodródni a kiesőhelyek közelébe, egy győzelemmel azonban – mint látjuk – fel lehet lépni a negyedik helyre. Egyáltalán nem mindegy, melyik irányba indulunk el, és ilyen szempontból a játék mellékes volt. Nagyon fontos három pontot szereztünk, nyilván tudunk ennél sokkal jobban is játszani, ahogyan a Videoton is. Általában jó mérkőzést szoktunk játszani egymás ellen, ez viszont brusztolós volt, és belülről sem tűnt szórakoztatónak – magyarázta Kanta József.

– Szombaton vajon melyik csapat fogja élvezni a hazai pálya előnyét?
– Szerintem inkább a Vasas, hiszen már nagyon régóta ezen a pályán játszik, itt harcolta ki az NB I-be jutást is. Mi eddig három mérkőzésen szerepeltünk abban a stadionban, és bár korábban sokszor megfordultunk ott, azért még elég sok találkozóra lenne szükségünk, hogy teljesen otthon érezzük magunkat. Az eredmények eddig megfelelően jöttek hazai pályán, úgyhogy ilyen szempontból bizakodóak vagyunk, hogy hátrányt semmiképpen nem fog jelenteni az Illovszky-stadion.

– A kispesti Bozsik-stadionhoz képest mennyire érzik otthon magukat Angyalföldön?
– Mindent az eredmény befolyásol. Eddig háromból háromszor nyertünk hazai pályán, ilyenkor mindig jól érzi magát az ember, bárhol játszik. Az idegenbeli szereplésre is át kellene mentenünk ezt a formát, mert ott azért vannak kivetnivalók az eredményekben. Nincs semmi problémánk, jól érezzük magunkat a Vasas-pályán, de azért egyértelműen várjuk, hogy elkészüljön a saját stadionunk.

– Számít valamilyen meglepetésre a Vasas részéről?
– Feltérképezzük majd őket, de az eddigi televíziós mérkőzéseiket láttuk, azok alapján nem hinném, hogy komoly meglepetést tudna okozni a két csapat egymásnak, hiszen szerintem többnyire ismerjük egymást. Korábbi MTK-játékosok is szerepelnek a Vasasban, őket szintén nagyon jól ismerjük, de ez fordítva is egyértelműen igaz. Nagy meglepetésre nem számítok, apró változtatások, taktikai dolgok lehetnek, amivel meg lehet nyerni a meccset. Váratlant mindenképpen húzni kell, de nem hinném, hogy ez valamiféle hatalmas taktikai változást jelentene.

Olvasói sztorik