NB I

Szanyó: „Munka, munka, és megint csak munka”

Az angyalföldi tréner szerint régebben sokkal jobb és képzettebb játékosok futballoztak a magyar élvonalban, mint manapság.

Kapcsolódó cikkek

Három vereség után immár második győzelmét aratta a Vasas az élvonalban, így egyre feljebb kapaszkodik a tabellán. A Rangadó.hu érdeklődésére az újonc edzője, Szanyó Károly a szezonkezdetről, a további céljairól és a magyar futball állapotáról is beszélt a bajnokverés után.

– A gyengébb kezdés után kezd magára találni a csapat. Sikerült felvenni az NB I ritmusát?
– A gyengébb rajtot inkább csak az eredményekre érteném, mert szerintem a játékunkkal nem volt baj. Elsősorban a helyzetkihasználással akadtak problémáink az első három meccsen, ennek tudom be a Diósgyőr és az Újpest elleni vereségeket. A Ferencváros viszont jelenleg tényleg jobb csapat, mint a Vasas – kezdte Szanyó Károly.

– A Békéscsaba és a Videoton legyőzésével felkapaszkodtak a nyolcadik helyre. Mi a csapat célja a bajnokságban?
– Dolgozunk tovább, szeretnénk tisztesen helytállni, és még feljebb kerülni a tabellán. Ez nem lesz könnyű, hiszen a tizenkét csapatos bajnokság nehezebb és izgalmasabb is. A békéscsabai siker önbizalmat adott a játékosoknak, ráadásul a csapat is kezd összeállni, egyre jobban illeszkednek a szerkezetek. Ettől függetlenül a helyén kell kezelni a dolgokat, de szeretnénk minél jobban szerepelni. Sok múlik a formaidőzítésen, azon, hogy a hétvégi meccseken ki tudja a legjobbját nyújtani.

– A csapatmunkának, vagy inkább a jó egyéni teljesítményeknek tulajdonítja az elmúlt hetek eredményesebb szereplését?
– Az utóbbi hetekben már igazi csapatmunkát láthattam a pályán, ettől függetlenül a kiemelkedő egyéni teljesítményekről sem szabad megfeledkezni. Remili Mohamed a másodosztály után az NB I-ben is termeli a gólokat, emellett számos fiatal, tehetséges labdarúgó is a csapat rendelkezésére áll, mint például Berecz Zsombor, Hangya Szilveszter, Nagy Gergely vagy Vida Máté. A légiósainkkal is meg vagyok elégedve.

– Jelenleg Simon Antal vezetőedző mellett tevékenykedik a Vasasnál. Egyszer ön is szeretne vezetőedző lenni?
– Egyértelműen. Amint tanfolyam indul, megpróbálom megszerezni az NB I-es működéshez szükséges pro licencet. Elsősorban hazai vizeken szeretnék evezni, itthon szeretnék munkát vállalni.

– A kilencvenes évek egyik meghatározó játékosának számított Magyarországon. Hogyan tudná összehasonlítani a jelenlegi élvonalbeli futballt a húsz évvel ezelőttivel?
– Nagyon nehezen. Akkoriban sokkal jobb és képzettebb játékosok futballoztak a magyar élvonalban, mint manapság, a játék is jobb és látványosabb volt. Jelenleg inkább a futómennyiség, a dinamika és a gyorsaság dominál. Kemény munkával persze sok mindenen lehet javítani, de ehhez a magyar labdarúgók nincsenek hozzászokva.

– Ebben nyilvánvalóan az utánpótlás-nevelés is szerepet játszik…
– Sajnos a magyar fiatalok alapvető hiányosságokkal rendelkeznek. Például nem tudnak rendesen passzolni. Ez alatt nem azt értem, hogy belsővel nem tudják továbbítani a labdát, de meccsszituációban gyakran rossz megoldást választanak. Nem szabad azonban feladni, én bízom abban, hogy változni fog a helyzet. Munka, munka és megint csak munka: hosszú távon csak ez vezethet eredményre.

Olvasói sztorik