NB I

Kanadai válogatott edz Diósgyőrben

Manjrekar James neve ismerős lehet, a védőként és középpályásként is bevethető játékos korábban Pécsett játszott.

Kapcsolódó cikkek

Pénteken délelőtt csatlakozott a DVTK edzéséhez a 22 éves, háromszoros kanadai válogatott James Manjrekar, aki az előző bajnokságban a Pécset erősítette – írja a diósgyőriek honlapja.

James Manjrekar 1993-ban született a Kis-Antillákon fekvő Dominikai Közösségben. Kilenc éves korában családjával Kanadába költözött és az évek során állampolgárságot is szerzett. Labdarúgó-akadémián töltött éveit követően Európa felé fordult, spanyol és német próbajátékot követően a PMFC-nél állapodott meg. Eleinte az utánpótlásban szerepelt, tavaly októberben azonban bemutatkozott a felnőttek között is és hamar kihagyhatatlanná vált, összesen 16 mérkőzésen lépett pályára, és az Újpest ellen be is talált.

Időközben idén tavasszal meghívót kapott a kanadai válogatottba is, ahol két felkészülési találkozót követően világbajnoki selejtezőn is pályára lépett. Nyáron pedig az U22-es válogatottal a Pán-Amerikai Játékokon játszott három alkalommal Kanada színeiben.

A pécsi klub ellehetetlenülését követően új lehetőség után kellett néznie. Miközben a tárgyalások zajlanak, pénteken délelőtt már a DVTK csapatával edzett.

#DVTK #training #ManjrekarJames #LiptákZoltán #NovothnySoma #VisinkaEde

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2015. Aug 21., 02:28 PDT

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik