NB I

Hova költözik a Haladás?

Ősi rivális otthonában játszhatják hazai meccseiket tavasszal: Zalaegerszeg, Pápa és Sopron jöhet szóba.

Kapcsolódó cikkek

Ha minden a tervek szerint halad, az idei naptári év végén, vagy a jövő év elején elkezdődik a Rohonci úti stadion bontása, ez pedig értelemszerűen azt jelenti, hogy a Szombathelyi Haladásnak a hazai mérkőzéseit máshol kell lejátszania.

A lehetséges helyszínek közül a Király Sportlétesítményt minden bizonnyal ki lehet húzni, hiszen a haladasfc.hu információi szerint a sportkomplexum fejlesztésére beígért pénzt mégsem biztosítja a kormány. Korábban több mint egymilliárd forintos fejlesztésről volt szó, aminek a meghiúsulására utal az is, hogy nem kezdődtek el a munkálatok, és a tétel nem szerepel a Haladás-stadionra fordítható összeg tételei között, külön kormányhatározat vagy önkormányzati döntés pedig nem született erről.

Korábban dr. Czeglédy Csaba egy közgyűlésen felvetette, hogy a klub vezetői kérvényezzék az MLSZ-nél, hogy a csapat az őszi mérkőzéseit Szombathelyen játssza, tavasszal pedig idegenben kerüljön sor a „visszavágókra”. Noha ezzel a lehetőséggel korábban más csapatok is éltek, a Hali vezetősége nem próbálkozott ezt elérni.

Így minden bizonnyal másik városban lesznek a tavaszi mérkőzések. A szóba jöhető lehetőségek közül valamennyi pikáns, hiszen nagy rivális otthonáról van szó. Zalaegerszegen, Sopronban vagy Pápán, a Lombard korábbi otthonában léphetnek pályára a vasi zöld-fehérek.

A legkézenfekvőbbnek a soproni megoldás tűnik, a két csapat együttműködésének fényében, igaz, ott jelenleg nincs beléptetőrendszer, ami az élvonalhoz elengedhetetlen, ez persze jövő tavaszig pótolható hiányosság.

Olvasói sztorik