NB I

Ukrán utánpótlás-válogatott csatár a Vasasban

Jevgenyij Pavlov hároméves szerződést kötött Angyalföldön.

Kapcsolódó cikkek

A 24 éves, 191 centiméter magas középcsatár, Jevgenyij Pavlov hároméves szerződést kötött a Vasas FC-vel – tájékoztatta a klub honlapjátVancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója.

Csedomir Pavicsevics, a játékos menedzsere elmondta: Pavlov 1991. március 12-én Szevasztopolban született, ukrán-orosz kettős állampolgár. Pályafutását 2007-ben az ukrán élvonalban játszó Volinyi Lucsk csapatában kezdte, ahol 94 mérkőzésen húsz gólt lőtt, majd 2014 tavaszán a szintén ukrán FK Szevasztopolba igazolt.

2014 augusztusában az orosz Szokol Szaratov csapata igazolta le, ahonnan idén januárban a szerb Mladost Lucsani csapatához került, ahol 14 meccsen lépett pályára és három gólt szerzett.

A 2015–2016-os, nem régen elkezdődött szerb első osztályban eddig hat mérkőzésen lépett pályára, 402 percet játszott. Négyszer tagja volt a kezdő-tizenegynek, egy gólt lőtt (a Vojvodinának) és két gólpasszt adott (a Jagodina, illetve a Novi Pazar ellen). Az elmúlt hétvégén is pályára lépett bajnoki mérkőzésen.

Az ukrán utánpótlás-válogatottakat az U16-ostól az U21-ig végigjárta. Az U19-es korosztályban (15 mérkőzésen három gólt szerzett), majd az U20-ban (hat meccsen három gól) és az U21-ben (hét találkozón egy gól) is szerepelt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik