Hétfőn a DVTK közleményben erősítette meg Bekő Balázs pozícióját a vezetőedzői poszton, miután több találgatás, értesülés is napvilágot látott sorsával kapcsolatban.
A Borsod Online azt írja, hogy a bizalom egyelőre két bajnoki mérkőzésre szól. A regionális portál úgy tudja, sokat számíthat, hogy Bekő Balázs (és csapata) milyen eredményt ér el a következő fordulóban Pakson, illetve utána az Újpest ellen.
Amennyiben ezek nem lesznek pozitívak, akkor lehet terítéken a váltás. Szeptember 5-6-án nem lesz forduló az NB I-ben a válogatott meccsek miatt, így leghamarabb augusztus 31-én válthat a klubvezetés, a fővárosi lila-fehérek elleni csata után, ebben az esetben ugyanis két hete lenne az ismerkedésre az új vezetőedzőnek, hogy felkészítse az együttest a szeptember 12-i találkozóra.