NB I

Itáliába igazolt Vécsei Bálint

A Bp. Honvéd kiváló középpályása az olasz harmadosztályban folytatja pályafutását.

Kapcsolódó cikkek

Vécsei Bálintot az olasz élvonal újonca, a nagy múlttal rendelkező, a Bp. Honvédhoz hasonlóan 1909-ben alapított FC Bologna szerződtette. Az olaszok többéves megállapodást írtak alá a kispestiek középpályásával, akit rögtön kölcsönadnak a harmadosztályban szereplő, és a másodosztályba igyekvő Leccének – írja a Bp. Honvédhonlapja.

Vécsei 2008-ban került a Magyar Futball Akadémiára. Technikai tudása és játékkészsége hamar lehetővé tette, hogy bemutatkozzon az NB I-ben. Erre 17 éves korában, 2011 tavaszán került sor, azóta már közel száz meccset játszott az élvonalban. 2013-ban tagja volt annak a csapatnak, amely bronzérmet szerzett a bajnokságban.

A középpályásunk a szamárlétrát végigjárva a korosztályos válogatottak után 2014 nyarán – a Magyar Futball Akadémián nevelkedett játékosok közül elsőként – bemutatkozott a felnőtt válogatottban. Az Albánia és a Kazahsztán elleni győztes meccseken (1-0, 3-0) is lépett pályára.

Tehetségét több alakalommal is elismerték, így 2009-ben a Bányai-díjat, 2010-ben Puskás Ferenc díjat, és 2012-ben a Nemes-díjat vehette át.

Olvasói sztorik