NB I

Az ügyvezető is csalódott; érthetetlen, miért rajtolt ilyen gyengén a Diósgyőr

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szombaton súlyos vereséget (5-0) szenvedett a Diósgyőri VTK az MTK vendégeként, és összességében az első négy forduló eredményei sem úgy alakultak, ahogyan azt szurkolók szerették volna – írja a klub honlapja.

Az együttes egy győzelemmel és három vereséggel rajtolt az új edző, Bekő Balázs irányításával. A gyenge kezdésről Szabó Tamás ügyvezetőt kérdezték.

– Bár klubvezetőként több türelemre van szüksége az embernek, mint hétköznapi szurkolóként, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy én is csalódott vagyok az eddigi szereplés okán. Nem is elsősorban a szerzett pontok száma miatt, hiszen a sorsolás és az ellenfelek ismeretében számítottunk rá, hogy az első néhány forduló nem lesz „sétagalopp”, sokkal inkább zavar, hogy a csapat játékának minősége messze nem éri el azt a színvonalat, amit a szurkolóink és a tulajdonosaink teljesen jogosan elvárnak. Ez annál is inkább érthetetlen, mivel a korábbi évektől eltérően idén már a felkészülés kezdetére gyakorlatilag a teljes csapat a szakmai stáb rendelkezésére állt, és nagy változások sem voltak a keretben, így megítélésem szerint elegendő idő állt rendelkezésre a megfelelő játékstílus és taktika kialakítására – mondta Szabó Tamás.

A vezetőt a gyenge rajt lehetséges okairól is kérdezték. Nem rejtette véka alá véleményét: szerinte néhány játékos nem teszi oda magát úgy, ahogy kellene.

– Az okok megtalálása és orvoslása elsősorban a szakmai stáb, főként a sportigazgatónk és vezetőedzőnk feladata, de azt én is látom, hogy sajnos egy-két játékosunk nem érzi át a felelősségét annak, hogy milyen hozzáállással és koncentrációval kellene piros-fehér mezben pályára lépnie. Ezen például sürgősen változtatni kell!

Bár a keret időben összeállt, a gyenge rajt lépésre ösztönözheti a vezetőket is, akik a további igazolásokban látják az egyik megoldást.

– Természetesen sokféle lehetőségünk van, és bizonyos lépéseket már meg is tettünk. Tervezünk még további igazolásokat is, annak ellenére, hogy meggyőződésem szerint már a mostani keretnek is alkalmasnak kellene lennie a céljaink elérésére. Az első csapat egész szakmai stábjától és a játékosaitól is célratörő, tudatos munkát várok, aminek megfelelő eredményességgel is párosulnia kell a jövőben. A megoldás kulcsa az ő kezükben van, és biztos vagyok benne, hogy rövidesen rá is találnak a helyes útra.

Olvasói sztorik