NB I

A Fradi-légiós is figyeli Nikolics remeklését

A lengyel Michal Nalepa szerint a magyar válogatott csatár az egész idényben hasznos tagja lesz a Legiának.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Lengyelországban manapság nem győznek dicsérni egy magyar hátvédet (Guzmics Richárdot), egy másikat pedig szinte minden nap kritizálnak (Kádár Tamást), miközben egy lengyel védő Magyarországon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt. Tavaly nyáron igazolt a Ferencvároshoz a 22 éves Michal Nalepa, akinek idén tavasszal egy bajnoki meccset ki kellett hagynia sárga lapos eltiltás miatt, pirosat viszont „csak” a Szuperkupa-meccsen, a Videoton otthonában kapott, néhány héttel ezelőtt.

Szombaton ismét a székesfehérváriak vendége lesz a Fradi, és a Rangadó.hu érdeklődésére Nalepa elmondta: a közelmúltbeli vereségek miatt motivált ellenfélre számít.

– Egy szezon után hogy érzi magát hazánkban, Budapesten, illetve a Ferencvárosnál?
– Nagyjából fél év kellett, hogy akklimatizálódjak, de most már egyre jobban ismerem és szeretem a várost, illetve a klubot. Jól érzem magam! Eleinte nehéz volt, mert nem kerültem be a csapatba, de utána egyre többet beszélgettem a vezetőedzővel, aki elmagyarázta, mit kell tennem, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Igyekszem mindent így csinálni a továbbiakban is napról-napra, mert stabil emberré váltam a csapatban, és szeretném, ha ez így is maradna – kezdte Michal Nalepa.

– Mit szól hozzá, hogy a szurkolók bajnoki címet várnak, remélnek a csapattól, a média pedig a Fradit tartja jelenleg az élvonal legjobbjának?
– Egyfelől én is úgy vélem, hogy nagyon jó csapatunk van, de nem szabad előregondolkodnunk, és a bajnoki címről ábrándoznunk, inkább apró lépésekben, napról-napra, hétről-hétre kell tervezünk és dolgoznunk. Most például a Videoton elleni meccsel foglalkozunk, aztán a végén majd meglátjuk, hol állunk a tabellán, illetve ha elsők leszünk, akkor mekkora előnnyel rendelkezünk.

– A közelmúltban háromszor legyőzték a Videotont. Mit vár a szombati rangadón?
– A fehérváriak háromszor vesztettek a Ferencváros ellen, ez biztosan motivációt ad nekik ahhoz, hogy most legyőzzenek miket. Szerdán elbúcsúztak a Bajnokok Ligája-selejtezőből, ez is lökést adhat nekik, hogy a hazai porondon még inkább megmutassák. Várjuk a meccset, és most csak erre koncentrálunk.

– Bizonyára innen, Budapestről is figyeli a lengyel bajnokság eseményeit. Mit szól hozzá, hogy a Videotontól távozó Nikolics Nemanja az eddigi három fordulóban ötször volt eredményes?
– Igen, követem a Legia meccseit, és úgy néz ki, hogy Nikolics az egész szezonban nagyon hasznos tagja lesz a varsói csapatnak.

Olvasói sztorik