NB I

Fehér Zoltánnak van még mit behoznia

Erőnlétileg van lemaradása a sokat kihagyó, de már ismét teljes edzésmunkát végző Haladás-játékosnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Ferencváros elleni hazai vereség (0-2) után a bajnok Videoton otthonában aratott 1-0-s győzelemmel folytatta szereplését az élvonalban a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Mészöly Géza csapata úgy szerzett három pontot, hogy két meghatározó játékosát, a Fradi ellen megsérülő Halmosi Pétert és az előző idény vége óta hiányzó Fehér Zoltánt is nélkülöznie kellett.

Halmosi visszatérése már közeleg, a városi televíziónak adott interjújában jelezte, arcvédő maszkkal újra bevethető lesz, és további jó hír, hogy immár Fehér is teljes értékű munkát végez. A védő a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, egyelőre erőnlétileg vannak lemaradásai, de amint behozza azt, ismét számíthat rá a csapat.

– Hogy van a sérülése, mikor láthatják ismét a pályán a Haladás szurkolói?
– Mondhatom, hogy szinte teljesen rendbe jöttem. A múlt héten volt az első edzés, amikor rendesen be tudtam szállni a többiekhez. Négy-öt napja teljes értékű munkát tudok végezni, egész jól vagyok. Pontosan azonban még én sem tudom, mikor térhetek vissza. Ez nem csak rajtam múlik. Sajnos hosszúra sikerült a felépülés, az első az volt, hogy ismét teljes edzésmunkát tudjak végezni. Érzem magamon, hogy kondicionálisan még nem vagyok a csúcson, de azon leszek, hogy minél hamarabb utolérjem magam, utána pedig várom a lehetőséget – mondta Fehér Zoltán.

– Nehéz sorsolással kezd a Haladás, de a bajnok Videotont sikerült legyőzni. Mit szól a rajthoz, hogy élte meg ezt a lelátóról?
– Kívülről nem jó érzés nézni a többieket, de természetesen nagyon örülök a győzelemnek. Amikor először meghallottuk a sorsolást, akkor tudtuk, hogy ez valóban nehéz rajt lesz, de úgyis mindenkivel játszanunk kell. Egy-nullra nyerni a Videoton otthonában nagyon nagy dolog, ezzel sikerült kozmetikázni a hazai vereséget. A két meccsből a három pont nem olyan rossz.

A Haladás hivatalos honlapja július 12-én adta hírül, hogy Fehér Zoltán apa lett: Fehér Márkó 51 centiméterrel és 3660 grammal jött a világra. Az újdonsült apaszerepről is kérdeztük a 34 éves védőt.

– Kicsit mások most a hétköznapok. Nagyon gyönyörű kisbaba, nagyon boldogok vagyunk, hogy végre megszületett a kisfiunk. Persze tartoznak hozzá nehézségek is, mint például az éjszakai felkelés, amit minél boldogabban próbálunk viselni. A feleségem nagyon sokat segít, pihenten tudok érkezni az edzésekre, de ahogy mondtam, most mások a hétköznapok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.