Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Kedden 14 órától tartják a Magyar Kupa első fordulójának sorsolását az MLSZ-ben. Összesen 112 csapat neve kerül ma elő, míg a négy nemzetközi kupainduló (Videoton, Ferencváros, MTK, Debrecen), csak a harmadik fordulóban, a 16 közé jutásért kapcsolódik be a küzdelmekbe.
Viszont a többi élvonalbeli gárda (8), a tavalyi NB II-es klubok (16) és azok az együttesek, amelyek tavaly az NB III-ban szerepeltek, de nem valamelyik NB I-es klub tartalékcsapataként (42), szintén érintettek, ahogyan a megyei selejtezőkből az országos főtáblára kerülő gárdák (42), és azok a sportszervezetek is, amelyek az előző évadban az élvonalban szerepeltek, de most már nem ott játszanak (4).
A sorsolásnál lesznek kiemelések: azok a csapatok, amelyek a mostani évadban az NB I-ben és az NB II-ben szerepelnek, nem kerülhetnek össze egymással az első fordulóban. Előbb az ő párharcaikat sorsolják ki, szám szerint 24-et (a nemzetközi szereplésben nem érintett nyolc NB I-est és a 16 NB II-est), ezek a csapatok az első körben mind vendégként lépnek pályára. Területi elvek nem érvényesülnek.
A Magyar Kupa első fordulójának hivatalos játéknapja augusztus 12. A továbbjutás kérdése minden párharcban egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik. Amennyiben utána is döntetlen az eredmény, akkor a továbbjutásról tizenegyesek döntenek – írja a Borsod Online.