NB I

Leandro tovább csökkentené a hibaszázalékot

A Ferencváros nagy visszatérője szerint a bosnyákok ellen is esélyesek a továbbjutásra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Ferencváros az idegenbeli 1-1 után a zárt kapus visszavágón 4-1-re győzött a holland másodosztályú Go Ahead Eagles ellen, vagyis tulajdonképpen magabiztosan jutott tovább az Európa Liga első selejtezőköréből. Mindkét találkozót végigjátszotta a Fradi nagy visszatérője, Leandro, ráadásul mindkét alkalommal hasznosan futballozott. A visszavágó lefújása után a válogatott játékos azt is elárulta, mit mondott Dibusz Dénesnek, aki megmentette őt egy öngóltól.

– Jó mérkőzés volt, elöl hatékonyabbnak bizonyultunk, mint az idegenbeli találkozón, hátul pedig jól védekeztünk. Kicsit bosszant a gól, amit a végén kaptunk, mert végig koncentrálni kell, és akkor sem szabad kihagyni, ha négy-nullra vezetünk – kezdte Leandro de Almeida. – Nem volt egyszerű, főleg az első meccs, amit műfüvön kellett játszanunk, mert veszélyesek voltak a hollandok, akik egyáltalán nem alkotnak rossz csapatot. Az első gól nagyon jót tett nekünk a visszavágó elején, utána már nyugodtabban tudtunk játszani. Ellenfelünknek kijjebb kellett merészkednie, ezáltal nagyobb terület adódott előttünk.

Elmondása szerint az öngólveszélyes szituáció előtt próbálta nem a kapu felé fejelni a labdát, de már nem tudta irányítani. Azért érte bele, mert úgy érezte, jön valaki mögötte. Utána viccesen megjegyezte a nagy bravúrt bemutató Dibusz Dénesnek, hogy így legalább neki is volt valami védeni valója…

Az UEFA büntetése miatt kellett zárt kapuk mögött rendezni a csütörtök esti találkozót, de a stadionon kívülről folyamatosan beszűrődött a drukkerek biztatása, ami Leandróra is jó hatással volt.

– Nem jó így játszani, mindenki azt szereti a legjobban, ha telt ház van, hiszen a nézők mindig segítenek átlendülni az esetleges holtpontokon. Most ezt a helyzetet kellett megoldanunk, és végül sikerült.

Ami a visszatérést illeti, a beilleszkedés már sikerrel lezárult a brazil származású játékos számára, tehát tökéletesen koncentrálhat az új szezon kihívásaira.

– Nagyon jól érzem magam, hiszen vannak olyanok, akik nagyon régóta dolgoznak itt, a Ferencvárosnál, úgyhogy olyan közegbe csöppentem, ahol tényleg sok az ismerős. A beilleszkedés nagyon gyorsan és jól sikerült.

A következő fordulóban a bosnyák Zeljeznicar lesz az FTC ellenfele. Abban a párharcban a visszavágót idegenben rendezik.

– Nehéz párharc előtt állunk, a hibaszázalékot ezeken a meccseken majdnem a nullára kell csökkentenünk, illetve ki kell használnunk a helyzeteinket. Ha ez sikerül, és a továbbiakban is így dolgozunk, akkor van esély a továbbjutásra – mondta végül Leandro.

Olvasói sztorik