Nemzetközi foci

Felnégyelte a hollandokat a Fradi

A Ferencváros zárt kapuk mögött 4-1-re győzött a holland Go Ahead Eagles elleni Európa Liga-selejtező visszavágón.
Európa Liga, selejtező, 1. forduló, visszavágó
Ferencvárosi TC – Go Ahead Eagles (holland) 4-1 (3-0)
Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Pandzic (svéd)
FTC: Dibusz – Dilaver (Gyömbér, 28.), Nalepa, Leandro, Ramírez – Somalia, Gera – Lamah, Busai (Hajnal, 72.), Varga R. (Haraszti, 78.) – Böde. Edző: Thomas Doll
Gólszerzők: Gera (4.), Böde (20.), Busai (45.), Haraszti (89.), illetve Türüc (93.)
Továbbjutott: Ferencváros (5-2)

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az új szezon első tétmérkőzését játszotta hazai pályán a Ferencváros – zárt kapuk mögött –, amely az idegenbeli 1-1 után a holland élvonalból kiesett Go Ahead Eagles együttesét látta vendégül az Európa Liga-selejtező visszavágóján. A lelátón – pontosabban a sajtószektorban – egyébként nagyjából egyenlő volt a nemzetiségek szerinti létszám, hiszen a látogatókat meglepően sok újságíró kísérte el. Ha egy magyar másodosztályú együttes sportszerűségi alapon elindulhatna az EL-ben, az első párharc kinti meccsére vajon hány médiamunkás utazna el?!

Korábban sok bírálat érte a Groupama Aréna gyepszőnyegét, most viszont kis túlzással nyoma sem volt a motoros bemutatónak és a szerda esti ítéletidőnek. A Fradi-szurkolók ígéretükhöz híven a stadionnal átellenben gyülekeztek, és közösen nézték óriáskivetítőn a meccset, hangjuk és petárdázásuk behallatszott a pályára. Ha ők nincsenek, zártkörű edzőmeccsnek tűnt volna a találkozó.

Majdnem ugyanúgy kezdte az FTC a visszavágót, ahogyan az első meccset. Egy hete Gera Zoltán a harmadik percben vezetést szerzett, ezúttal a második percben Busai Attila nagy ziccerben a kapufát találta el. A gyors gól azonban most sem maradt el: Varga Roland visszapasszolt labdáját éppen Gera továbbította laposan a hálóba (1-0). A Népliget sarkán szurkoló tömeg némi fáziskéséssel kezdett örülni, mert az óriáskivetítőn nyilván késett a kép.

A folytatásban lendületben maradt a magyar csapat, de a Go Ahead Eagles is beleerősített, úgyhogy lüktető játék alakult ki a pályán. A 17. percben Somalia került helyzetbe, de a vendégek szögletre mentettek. Három perccel később Varga Roland hagyott ki nagy helyzetet, aztán Böde Dánielt hagyták őrizetlenül, és mivel remek passzt kapott a holland kapustól, egy okosan helyezett, lapos lövéssel megszerezte csapata második találatát (2-0).

A második kapott gól után is törekedtek a gólszerzésre a hollandok, egy-két percet el is töltöttek, Dibusz Dénes kapujának előterében, de a Fradinak is voltak ígéretes megindulásai. A szünet előtt Lamah került helyzetbe, de ebből még nem lett gól, azonban amikor visszagurította Busai Attilának, akkor már megszületett a harmadik (3-0).

Érdekesség, hogy az első félidőben mindhárom gólt egy-egy kihagyott lehetősége előzött meg, de ezt a Ferencváros játékosai aligha bánják!

A második félidő Böde Dániel lesgóljával indult, majd az 56. percben Varga Roland ígéretes helyzetével folytatódott. A 61. percben Böde Dániel egy méterről rontott, a kapus kétszer is nagyot védett. Három perccel később kezezés miatt tizenegyest kapott a Fradi, amit Lamah a kapufa mellé bombázott. Végül a második felvonásban sem maradtunk magyar gól nélkül, hiszen Lamah nagyszerű labdáját Haraszti a 89. percben a hálóba lőtte (4-0).

A legvégén Böde még kihagyott egy nagy ziccert, a vendégek pedig szépítettek Türüc révén a 93. percben (4-1). Az első meccs után többen féltették a Ferencvárost, amely azonban imponáló magabiztossággal abszolválta a visszavágót. A szurkolók csupán azt fájlalhatják, hogy élőben nem láthatták mindezt.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Nagy László, a magyar válogatott egykori olimpiai bajnok játékosa, az Újpest korábbi vezetőedzője értékelte:

Az első meccs után is biztos voltam benne, hogy a Fradi megnyeri a visszavágót, és továbbjut. Ismét gyors góllal kezdett a csapat, utána pedig gyorsan és ügyesen kihasználta szerény képességű ellenfele hibáit. Hiányzott a hollandok tizenkettedik játékosa, a közönség, amely odakint űzte-hajtotta őket. Ezért szomorú, hogy ilyen zárt kapus mérkőzések vannak.

A Fradi az első félidőben kevesebbet birtokolta a labdát, viszont rugdosta a gólokat, a másodikban pedig még inkább ellenfele fölé nőtt. Nagyon okosan, könnyedén, a helyzeteket sokkal jobban kihasználva, jól koncentrálva futballozott. Már a Szuperkupa-mérkőzésen is hasonlóan jól értékesítették a lehetőségeiket. Ha az FTC így tud védekezni, ilyen okosan játszik, és ilyen hatékonyan váltja gólra a helyzeteit, akkor a következő fordulóban is van esélye a továbbjutásra.

Edzői értékelés

Thomas Doll, FTC: – Már az első félidőben három-nullra vezettünk, így nem volt okom az idegeskedésre, nyugodtan nézhettem a meccset. A csapat kiválóan megoldotta a feladatát, birtokoltuk a labdát, jó teljesítményt nyújtottunk. A támadásaink gyorsabbak voltak, jól jöttünk ki a párharcokból, és leginkább a széleken vertük meg holland ellenfelünket. Dilaver sérülése? Természetesen megijedtem, hiszen nemrég tért vissza a csapatba, sokáig nem játszott, ezért figyelnünk kellett rá, nehogy nagyobb baja történjen – ezért cseréltük le.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik