NB I

Újabb győri válogatott a Videotonban

Ahogy arról honlapunk már beszámolt, Koltai Tamás is a bajnokcsapathoz igazolt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook–on!

Ahogy arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, Koltai Tamással erősít a bajnok Videoton. A Győri ETO-tól érkező labdarúgó a klub közleménye alapján három évre írt alá.

A 28 éves, győri születésű Koltai Tamás az ETO-nál nevelkedett, és 2007 őszétől az NB I-es keret tagja, az elmúlt nyolc szezonban 162 NB I-es mérkőzésen lépett pályára. A magyar válogatottban 2008. május 24-én, a Görögország elleni mérkőzésen szerepelt először, és eddig 12 alkalommal ölthette magára a címeres mezt.

– Megtisztelő egy olyan klub megkeresése, aki bajnokságot nyert, Magyar Kupa döntőt játszott és nemzetközi porondon is komoly célokat tűzött ki maga elé, de egyben komoly kihívást is jelent, és ezért is választottam a Videoton FC-t. Nehéz lesz bekerülnöm a kezdő tizenegybe, hiszen kiemelkedően erős a keret, ami ugyanakkor a csapat hasznára is lehet, hiszen a konkurencia mindenkit jobb teljesítményre késztet. Már bekapcsolódtam a felkészülésbe, mivel jövő héten a Fradi ellen lépünk pályára a Szuperkupa-döntőben, ami nem csak egy tétmérkőzés, de remek felkészülés a BL összecsapásra. A cél nem lehet más, mint a győzelem, ahogy július közepén a Bajnokok Ligája selejtező mérkőzésén is. Természetesen követtem a BL sorsolást, bár a lehetséges ellenfeleinket nem ismerem, de egyetértek a csapattársaim véleményével, talán könnyebb lesz ellenük a továbbjutás, ugyanakkor nekünk elsősorban a saját játékunkkal kell foglalkoznunk – mondta el Koltai Tamás vidi.hu-nak.

– Koltai Tamás személyében egy olyan rutinos játékost sikerült igazolnunk, aki középpályán több poszton is bevethető, megfelelő NB I-es és nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, valamint beleillik a játékrendszerünkbe. Középpályáról gólerős, gólpasszokat is tud adni, és munkabírására, akár támadó, akár védő pozícióban szükségünk van. Örülök, hogy sikerült őt is megszereznünk a harmadik bajnok győriként, a Vidi kerete vele tovább erősödött – nyilatkozta Burcsa Győző klubigazgató.

Olvasói sztorik