NB I

A bíró is ellenünk volt, mégis nyertünk

Glázer Róbert szerint amióta Dárdai Pál a szövetségi kapitány, látni lehet a csapategységet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Nagyszerű győzelmet aratott a magyar válogatott az Európa-bajnoki selejtező F-csoportjában hatodik fordulójában Finnország vendégeként. A mieink Stieber Zoltán hajrágóljával 1-0-ra győztek, és továbbra is versenyben vannak a továbbjutásért, sőt immár elmondható, hogy lépéselőnyben vannak a harmadik helyért zajló küzdelemben.

A Rangadó.hu állandó szakértője, Glázer Róbert, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya úgy vélekedett, hogy egyéni és technikai hibák ugyan előfordultak, de csapatunk összességében nagyon jól játszott, és a budapesti finn-meccshez képest körülbelül ötven-százszázalékos javulást mutatott.

– Korábban mindig féltünk a magyar válogatott júniusi szereplésétől, mert már sok pofont kaptunk ilyenkor, de ezt a meccset már nagyon vártam. Végig egyértelműen jobb, meggyőzőbb volt a magyar csapat, de hozzáteszem, hogy az utóbbi idők egyik leggyengébb finn válogatott teljesítményét láttam. Némileg önző módon – hiszen annak idején, fiatalon nálam védett először az NB I-ben, Szombathelyen – rendkívül örültem, hogy Király Gábor játszott. Annak is örültem, hogy a 4-4-2-es játékrendszert választottuk, bár a csatáraink végig gyenge teljesítményt nyújtottak, Szalai Ádám is – kezdte Glázer Róbert.

Stieber a gólja előtt nem remekelt

Fiola Attila és Stieber Zoltán is meglehetősen gyengén játszott, de Stieber gólja élményszámba ment. Gera Zoltán nagyon sokat futott, ám az első félidőben ő is gyengébb volt, kevesebb jó szerelést és jó passzt láthattunk tőle, aztán a második felvonásra mindenki javult, ő is jól játszott. A meccs előtt mindenki azt taglalta, hogy a finnek majd letámadnak bennünket, de lehetőségük sem volt, mert a mieink birtokolták a labdát, szebbnél szebb támadásokat vezettek és gólhelyzeteik voltak.

Nagyon jól játszottunk, aztán volt egy kis visszaesés. A 4-4-2 támadóbb felfogást sejtetett, de Priskin Tamás nem tartotta meg a labdákat, Szalai Ádám pedig a sok szabálytalanság miatt kissé indolenssé vált – de ebben némi rájátszás is volt a részéről. Mindenesetre az ő játéka sem volt valami jó. Stieber befelé mozgott a jobb oldalon, mivel ballábas, ezért Fiolának lett volna lehetősége felmenni, de nagyon sok technikai hibát vétett, lehet, hogy emiatt nem mert annyit vállalni. Ott nagyon sok lehetőségünk lehetett volna. Németh Krisztián beállításával még gyorsabb, még kreatívabb lett a játékunk, Stieber is mozgékonyabb lett, bár a technikai kivitelezése továbbra sem tetszett. Arra gondolok, hogy mennyi labdát szerzett, mennyi jó passza volt, vagy mennyit szerelt. Ezekben ő elmaradt a Bundesliga-szerepléséhez képest, de a gólja csodálatos volt.

Rettenetesen rossz volt a játékvezetés

Az egyéni és a technikai hibákat elemeztem, amikor egy-egy játékosnál negatívumot említettem, de ismétlem: válogatottunk összességében nagyon jól játszott, a budapesti meccshez képest körülbelül ötven-százszázalékos javulást láttam a finnek elleni teljesítményünkben. Ha jól emlékszem, az első félidőben nem is nagyon kellett védenie Király Gábornak. A védekezés, az együttes mozgás nagyon rendben volt, le a kalappal. Végig kontrolláltuk a játékot, sokkal jobbak, egységesebbek voltunk. A finnek indolens emberei nem zökkentették ki a mieinket a játékból, és teljesen megérdemelten nyertünk. A látottak alapján nagyobb különbségű győzelmet is el tudtam volna képzelni.

Már a pénteki horvát–olasz mérkőzésen, és ma is megfogalmazódott bennem, hogy ilyen gyenge játékvezetést nagyon rég láttam. Sajnos Szalai hozzátett ehhez, néha fölöslegesen feküdt el, ezt a bíró rendkívül rossz néven vette, és onnantól kezdve a magyarok ellen fújt. Ettől függetlenül kétségbevonhatatlan, hogy a találkozó elején kezezés történt a tizenhatoson belül a finnek részéről. A kéz felfelé mozgott, a labda rápattant, ez egyértelmű tizenegyes, ráadásul a játékvezető tökéletesen látta, mi történt.

https://www.youtube.com/watch?v=vHhC4xg5_6U

Dárdainak köszönhető a csapategység

Nagyon ritkán szoktam a bírót kritizálni, de a szlovén szinte minden szituációban nagyon rossz döntést hozott, rendkívül gyenge játékvezetést produkált. Egy példa arra, mennyire indulatból vezette a meccset: amikor Dzsudzsák Balázs kíméletlenül, durván felrúgták a hajrában, akkor érthetően felpattant, de semmi olyan nem történt, amiért neki is sárga lapot kellett volna adni.

Továbbra is vallom, hogy amióta Dárdai Pál a szövetségi kapitány, lehet látni a csapategységet, és olyasmit is, amit a végén, hogy a játékosok körtáncot jártak. Ez ritkaság volt korábban. Ha a bíró az elején megadja a tizenegyest, és berúgjuk, akkor még simább győzelmet aratunk. Hozzáteszem: ha már ennyi magyar elmegy Finnországba, csúnya dolog, hogy elkezdi szidalmazni az MLSZ-t. Ha futballkultúráról és szurkolói kultúráról beszélünk, akkor jegyezzük meg, hogy ez nem tetszetős dolog, és elítélendő – mondta végül Glázer Róbert.

Olvasói sztorik