NB I

Ilyen kevés győzelemmel is bent lehet maradni?

A Honvédnak akár öt siker is elég lehet az élvonal kiharcolásához; rég volt már olyan, hogy ennyi is elég volt.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A záróforduló előtt három csapat harcol a bennmaradásért az OTP Bank Ligában. A Bp. Honvéd, Szombathelyi Haladás, Dunaújváros PASE hármasból a kispestiek vannak a legnagyobb biztonságban, ugyanis vereségük esetén is csak akkor búcsúznak, ha a másik két riválisuk nyer, míg ha pontot szereznek a sereghajtó, széthulló Lombard Pápa ellen, akkor biztosan megőrzik élvonalbeli tagságukat.

Azonban alighanem Kispesten sincs túl sok ok az örömre, még akkor sem, ha győzelemmel búcsúzik az idénytől a csapat: idén elmaradtak ugyanis a jó eredmények, az élmezőny helyett szinte végig a hátsó régiókban csatázott az együttes.

Győzelemnek sem igen tapsolhatott a távol maradó ultrákat nélkülöző publikum, az elmúlt 29 fordulóban ugyanis mindössze öt alkalommal tudta győztesen elhagyni a pályát kedvenc csapatuk. Mint ismert, a Honvéd a Dunaújváros elleni 3-0-s sikerrel kezdte a szezont, majd egy hónappal később a Puskás Akadémia ellen szerezte meg második győzelmét – szintén odahaza. A harmadik sikerre két héttel később, a Haladás elleni bajnokin került sor, és ezt követően legközelebb szintén a szombathelyiek ellen nyert a csapat – idén áprilisban.

Legutóbb két fordulóval ezelőtt a Kecskemétet sikerült két vállra fektetniük, így jön össze az öt siker, ami igencsak szerény mutató, igaz, nem szabad elfelejteni, hogy mellette a legtöbb döntetlent is a Honvéd játszotta az élvonalban, pontosan tízet.

Maximum 28 pontot, illetve hat sikert szerezhet a csapat az idei szezonban. Az elmúlt években ilyen kevés győzelmet nem sok bennmaradó könyvelhetett el.

Tavaly a Mezőkövesd hat győzelemmel (és 24 ponttal) már kieső volt, míg tavalyelőtt a hét siker és a 25 pont sem volt elég a Siófoknak az első osztályú tagság meghosszabbításához. 2012-ben a Vasasnak az öt győzelem (és kilenc döntetlen) sima búcsút jelentett, egy évvel korábban az MTK pedig nyolc megnyert bajnokival sem tudott bennmaradást érő helyen végezni. Azt megelőzően a Nyíregyházának és a Siófoknak sem sikerült ilyen kevés győzelemmel kiharcolnia az NB I-et.

Legutóbb a 2007–2008-as szezonban fordult elő, hogy a gyengébb szereplés mégsem ért kiesést: az emlékezetes idényben a Sopront már év közben kizárták, míg a Tatabánya szintén széthullóban volt, így a Siófok hat győzelemmel zárt a 14. helyen, míg a DVTK-nak ennél is kevesebb siker is elég volt a bennmaradáshoz: öt győzelemmel zárt, igaz, emellett szintén kiemelkedően sok döntetlent ért el, szám szerint 13-at.

Olvasói sztorik