NB I

Kondás 10-15 pontot hiányol

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Paksi FC – Dunaújváros PASE 2-1

Csertői Aurél, Paks: – Az egész meccsen jobbak voltunk ellenfelünknél, tehát azt kell mondanom, hogy megérdemelten nyertük meg a találkozót. Sok helyzetet alakítottunk ki, de el kell ismerni, hogy a végén egy kis szerencse is kellett a győzelemhez. Lehet vannak olyanok, akik számára meglepetés az idei szereplésünk, de számomra nem az. A játékosok majdnem mindig kihozták magukból a maximumot, gratulálok nekik. Vannak egyéniségeink is, de úgy gondolom, hogy csapatként vagyunk igazán erősek. A fiúk nevében is köszönöm szurkolóinknak az egész szezonbeli biztatásukat!

(forrás: paksifc.hu)


Debrecen – Győri ETO 5-0

Kondás Elemér, DVSC: – Ez a mérkőzés arra volt jó, hogy több fiatal labdarúgónak tudtunk lehetőséget adni, hogy be tudjon mutatkozni az első osztályban. Úgy gondolom, ilyen különbségnek kellett lennie. A fiatalokat egy pozitív élmény elindíthatja a jó irányba, például Sós Bence beszállt és gólt is tudott rúgni, ez mindenképpen feldob egy játékost. Úgy gondolom, nem csak vele, hanem mindenkivel elégedett lehetek, akár a középpályán, a védelemben, vagy a támadósorban játszott. Annyiból volt jó, hogy tudtak egy kis önbizalmat gyűjteni. Ami az egész szezont illeti, van hiányérzetem, mert több olyan mérkőzés is volt, ahol rengeteg helyzetet kidolgoztunk, és legalább tíz-tizenöt ponttal többünknek kéne lenni. Ha ennyivel többünk van, akkor nyilván más a kép, így egy kicsit van hiányérzetem.

Németh Zoltán, Győr: – Ha nálunk is lett volna egy biztos váz, öt-hat rutinosabb játékos, akkor biztos, hogy más lett volna. Így csak arra maradt erőnk, hogy egyszer-kétszer ügyeskedjünk. Egyébként nagyon pozitívan értékeljük a találkozót, tanulunk belőle. A játékosok a saját bőrükön érezhették, hogy mennyivel gyorsabb az NB I-ben a játék, mint az NB III-ban. Mindezek ellenére gratulálok nekik, hiszen a harmadosztályban ezüstérmet szereztek. Gratulálok az edzőkollégáknak Győrben, akik három hónapja zokszó nélkül dolgoznak, fizetés és ígéret nélkül. Gratulálok, hogy ebből a gyerekek minél kevesebbet éreztek meg. Minél több ilyen mérkőzés kéne, hogy felgyorsuljon a játékunk. Próbáltuk csinálni a szokásos dolgunkat, labdakihozatalban, mindenben, csak sajnos egy kicsit lassan, így az ellenfelünk mindenhova odaért. Még egyszer mondom, ilyen iramú mérkőzések kellenének, hogy tovább tudjunk fejlődni. Jövőre az NB III-ban lesz lehetőségünk, és megpróbáljuk azt megnyerni, de nem tudjuk, mit hoz a jövő. Mindenféleképpen minél előbb fel kell kerülni az NB II-be, utána pedig az élvonalba.


Diósgyőr – MTK 1-0

Vitelki Zoltán, DVTK: – Megmondom őszintén, vegyes érzések vannak bennem. Először szeretném megköszönni a szakmai stábnak, Bene Ferencnek, aki segített végig az ellenfelek játékának feltérképezésében, tanácsaival felkészíteni a csapatot, és köszönöm a játékosoknak, a szurkolóknak és a vezetőknek, hogy ezt meglépték, és nekünk ekkora élményt adtak. Tizenöt pont volt a cél öt meccs alatt, ebből tizenhármat sikerült elérni. Az elveszített néhány pont miatt azért csalódott vagyok, mert szerettük volna, hogy meglegyen mind a tizenöt. Óriási dolog, amit a játékosok műveltek, bár a mérkőzés előtt azt mondtam, hogy szeretnénk folytatni, jó lenne, ha még nem lenne vége a bajnokságnak, de a mai mérkőzés azt mondatja velem, hogy jót tesz majd a pihenés a játékosoknak. Fáj, mert ez egy másfajta munka volt, és tapasztaltuk, milyen egy felnőtt csapattal foglalkozni. Nagyon korrekt partnerek voltak a játékosok, ebből a szempontból nagyon fog hiányozni, de én további sok sikert kívánok a csapatnak és az új vezetőedzőnek, akivel remélem, ugyanilyen sikeresek lesznek. Nekem csapat kell, én edzőnek érzem most már magamat, szeretnék vezetni egy csapatot, ami lehet utánpótlás, U19, NB III vagy NB II, bármi. Lokálpatrióta vagyok, szeretném a jövőmet elképzelni Diósgyőrben, de nem vagyok semmi ellen, amit hoz a jövő, annak állok elébe.

Garami József, MTK: – Olyan még nem volt, hogy teljesen elégedett lettem volna. Az első húsz percben megnyomott minket a Diósgyőr, utána kiegyenlítődött a játék, nekünk is voltak helyzeteink. Úgy gondolom, akik ebben az összeállításban játszottak, az utolsó hatvan-hetven percben mindent megtettek, amit tudtak. A játékban voltak jó megoldásaink, de a csapat eleje nem tudott hozzátenni semmit, ezért nem sikerült gólt szereznünk. A ma pályára lépett fiatalok között több nagyon tehetséges van. Talán a legfiatalabb közülük Vogyicska, aki ma a kezdőben volt, nagyon jól játszott végig, és egy nagyon fontos dolgot is láttam benne, hogy óriási akaratereje van. Szép jövőt jósolok neki. A többiek is ügyesek voltak, majd meglátjuk, hogyan fejlődnek. A szerződésemről jövő héten ülünk majd le beszélni.


Bp. Honvéd – Lombard Pápa 1-0

Marco Rossi, Honvéd: – Nagyon nehéz első félidő után a másodikban már helyreállt a rend. Az első játékrészben nagyon szenvedtünk, de ebben az évben már megérdemeltük azt a szerencsét, hogy egy ilyen félidő után ennyire javulni tudjunk. Szeretném megköszönni minden Honvéd-dolgozónak a segítséget. Hihetetlen erőfeszítések kellettek ahhoz, hogy bent tudjunk maradni. Mindent megtettünk érte, és örülünk az eredménynek. Abban maradtunk a vezetőséggel, hogy csak akkor ülünk le tárgyalni, ha a csapat már biztosította a bennmaradást. Nagyon szomorú vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klub életében előfordulhat, hogy az utolsó fordulóban dől el a bennmaradása az élvonalban. Bízom a szebb jövőben. Profi szakembernek tartom magam, ezért annak ellenére, hogy még nincs aláírva a jövő évi szerződésem, az utolsó pillanatig segítettem a csapatot a tanácsaimmal. Ha maradok, akkor nagyon fontos erősítésekre lesz szükség.

Kovács László, Pápa: – Persze, fáj a búcsú, de a játékosok az egész mérkőzésen megtették, amit ilyen körülmények között elvárhat az ember. Nem az volt, hogy nem játszották le a meccset, hanem eljöttek, és ezúton is köszönöm nekik, hogy végig kitartottak, és be tudtuk fejezni ezt a bajnokságot. A búcsú nagyon fájdalmas, tizenhét-tizennyolc év után nem tudom, hogy mi lesz a pápai futballal, ami nagyon rossz érzés. A szünetben körülbelül hat percig voltam az öltözőben, amit akartam, elmondtam nekik, utána hagytam őket meditálni.


Haladás – Puskás Akadémia 3-0

Mészöly Géza, Haladás: – A mérkőzés vége felejthetetlen élmény volt, nem cseréltem volna el semmire. Jó volt látni a játékosokat, hogy amiért megdolgoztak az elmúlt négy hétben, azt most siker koronázta. Ez egy óriási csapatmunka volt, olyan háttér van a csapat mögött, amiért nagyon sajnáltam volna, ha nem az első osztályban folytatja a Haladás. Rettentően boldog vagyok, hogy ebből a nehéz helyzetből ezt meg tudtuk csinálni, de hihetetlenül kellettek hozzá a játékosok, az egész stáb és a klubvezetés, amit nagyon köszönök nekik. Nem szabad elfeledkezni a szurkolókról, mert ma is fantasztikusak voltak és a Nyíregyháza elleni meccsen is. A játékosok nagyon akarták ezt a sikert és kisegítették egymást. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ez nem lehet meg. Az akarat ezúttal szép játékkal és egy győzelemmel párosult. A következő napokban mindenképpen eldől, hogy hol folytatom tovább, de most fújunk egyet.

Benczés Miklós, Puskás FC: – Nem ezt a befejezést vártam, nem volt méltó, ahogy zártuk ezt a szezont, de sajnos ez most így alakult. Úgy láttam, hogy jól kezdtük a találkozót, helyzeteket tudtunk kialakítani. Sajnos volt egy butaság, amiből büntetőt szerzett a Hali, ez megadta a meccs hangulatát, és lázba jött a közönség, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy Lencse László kiállításáig még lett volna esélyünk, utána viszont már nem.


Ferencváros – Videoton 2-0

Thomas Doll, FTC: – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, a fiúk ma mindent kiadtak magukból, ezért úgy gondolom, megérdemelten nyertünk. Támadószellemben álltunk fel, négy támadóval játszottunk, hogy elöl gyorsak legyünk. A védekezés részét is jól oldottuk meg. Ramírez ma először a jobb oldalon játszott, de Csukics és Bönig is jól oldotta meg a feladatát. Csukics nagyszerű sportember, amit többször is bizonyított, és nem csak a csapatnak, hanem a szurkolóknak is hiányozni fog. Gratulálok a Videotonnak, hiszen bajnok lett, mi a tavaszi szezonban nagyon jó sorozatot tudtunk bemutatni, a legjobbat, ezért megérdemeltük a második helyet.

Joan Carrillo, Videoton: – Az első találatig nagyon nagy iramú, pörgős volt a mérkőzés, aztán a gól után egy kicsit előjött a fáradtság, és már itt a szezon vége, ami érződött is a csapaton. Éppen ezért azt is hozzá kell tenni, hogy olyanok is játszottak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Nagyon sok sérültünk van, ami szintén nem könnyítette meg a dolgunkat. A bajnokságot megnyerni, az első helyen végezni borzasztó nehéz volt ebben a szezonban. Összességében jól teljesített a csapat, ezért érthető is, hogy emiatt nagyon elfáradtak a játékosok, de szerencsére sikerült megnyernünk a bajnokságot, és ez a legfontosabb. Nem tudok újat mondani, csak amit már elmondtam: van még egy év a szerződésemből. Nagyon hízelgő számomra, hogy külföldi csapatok érdeklődnek, hiszen ez a munkám elismerése. Ez valóban minden edzőnek, minden játékosnak, minden embernek nagyon jól esne. Jól érzem magam a Videotonnál, és azon kívül, hogy megtisztelőnek érzem, ennek túl nagy jelentősége nincsen. Új információt nem tudok mondani, de a futballban bármi lehetséges.


Újpest – Kecskeméti TE 3-0

Nebojsa Vignjevics, Újpest: – Valóban ilyen játékra számítottunk, és a motivációbeli különbség is érezhető volt, hiszen a Kecskemétnél furcsa volt a hangulat a mérkőzést megelőzően, nálunk ez nem volt probléma. A csapat nagyon motivált volt, lehet, hogy nem százszázalékosan teljesített, és a játék is hagy még kívánnivalót maga után, de ettől függetlenül jó eredmény született. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, akik kilátogattak a mérkőzésre, és természetesen azoknak, akik a tévéből nézték. Fantasztikus hangulat volt itt a stadionban. Ha sikerül ezt a szériát folytatni, akkor lehet nagyobb célokat kitűzni jövőre. Ez az idény nem kifejezetten a trófeákról, díjakról, helyezésekről szólt, hanem arról, hogy egy olyan motivált csapatot rakjunk össze a klubon belül, ahova minden nap öröm érkezni, és mindenkivel öröm együtt dolgozni. Ez egy nagyon jó kiindulási alap egy sikeresebb szezonhoz.

Bekő Balázs, KTE: – Azt gondolom, tisztességesen helytálltunk. Ennél többet nem nagyon tudok mondani. Az én érzelmi és idegállapotomról is sok mindent elmond, ami az első félidő nagy részében történt. Azt gondolom, hogy maximálisan igazam volt, a haldoklóba nem rúgunk bele, legalábbis ekkorát nem. Pozitív érzésekkel távozok Kecskemétről. Annyi szeretet kaptam, aminek csak egy töredékét tudtam visszaadni a munkámmal. A játékosok megmaradnak a szívemben mindig, remélem, hogy én is az övékben, és hogy lesz Kecskeméten NB I-es futball. Ez a meccs arról szólt, hogy köszönetet mondjak a játékosaimnak, és a szurkolóinknak, mert most ez a lényeg.


Pécsi MFC – Nyíregyháza 2-1

Robert Jarni, PMFC: – A mérkőzés nem volt annyira kőkemény, inkább felszabadultabban játszottak a játékosok. Törekedtek gólokat szerezni, és megpróbálták jól érezni magukat a srácok, ez jött ki belőle. Ez egy nagyon nehéz helyzet, hiszen a valódi sorsunkat egyáltalán nem tudjuk, és nehéz megmagyarázni az egészet. Teljes szívből sajnáljuk a történteket, nagyon nehéz lehet mindenkinek feldolgoznia, hogy ennyi ember dolgozik nap, mint nap, szurkol a csapatnak, és ez a vége. Nehéz elképzelni a PMFC sorsát, szívből sajnáljuk Pécs városát és a szurkolókat.

Mátyus János, Nyíregyháza: – Nem az Oscar-díj átadásán vagyok, tudom jól, de emberi minőségemben szeretném megköszönni ezt a csodálatos félévet, amióta Nyíregyházán vagyok, elsősorban Révész Bálint tulajdonosnak, Brekk János igazgatónak, a klubban dolgozóknak, a játékosoknak és a szurkolóknak. Nagyon-nagyon szép tavasz volt, remélem, lesz folytatás. Egy hajóban eveztünk a mai mérkőzésen a Péccsel. Azt tudom mondani, hogy két fantasztikus csapatot láthattunk a pályán. Az eredmény is nagyon fontos, nekem talán az a legfontosabb, a kivétel az ma volt, mert ma tényleg csak másodlagos. Gratulálok az ellenfélnek, és remélem, hogy ők is folytathatják. Abban meg nagyon reménykedem és bízom, hogy a Szpari első osztályú maradhat.

Olvasói sztorik