NB I

Forgatókönyv szerint ünnepelt a Fradi

Dibusz Dénes örül, hogy az első félidőben hozzátehette a magáét a Ferencváros kupasikeréhez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Ha egy csapat 4-0-ra győz a kupadöntőben, akkor nyilván mindenki a gólszerzőket dicséri a fölényes siker után. Nincs ez másként a Ferencváros négygólos Magyar Kupa-sikerét követően, de nem szabad elfelejteni, hogy a támadók mellett a kapusnak is kulcsszerepe volt szerda este. Dibusz Dénes a gól nélküli első félidőben több bravúrt is bemutatott, neki köszönhették a házigazda ferencvárosiak, hogy a második félidőt is döntetlenről kezdhették.

A lefújás után a válogatott játékos elmondta, hogy eddigi karrierje legértékesebb trófeáját nyerték, hiszen eddig egy NB I-es harmadik hellyel és egy NB II-es bajnoki címmel büszkélkedhetett.

– Nagyon fontos volt, hogy mi szerezzük meg az első gólt a mérkőzésen – mondta Dibusz Dénes. – Az első félidőben nem játszottunk jól, el kell ismerni, hogy a Videoton jobb volt, nagyobb helyzetei voltak. Szerencsére hozzá tudtam tenni a magamét, úgyhogy döntetlennel mehettünk a szünetre. Aztán a második félidőben sikerült megszereznünk a vezetést, és úgy gondolom, onnantól kezdve jó focit játszottunk. Szerencsére jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ennek köszönhető ez a nagy gólkülönbségű győzelem, ami talán nem volt reális, hiszen nem volt ekkora a különbség a két csapat között.

A kapus elárulta, hogy nem reménykedtek ilyen különbségű sikerben, de bíztak a kupagyőzelemben, és tervezgették az ünneplést…

– Pont a gól után érkezett meg az eső, szerencsére a szurkolóink is jól reagáltak, még inkább próbálták belehajszolni a csapatot a győzelembe, úgyhogy jó hangulatú mérkőzésen sikerült megérdemelt győzelmet aratnunk a Videoton felett. Nem reménykedtünk, hogy négy-nullra fogunk nyerni, mert a Videoton nagyon jó csapat, amit meg is mutatott ma. Természetesen foglalkoztunk azzal, hogy mi lesz, ha nyerünk, hogyan fogunk ünnepelni, és nagyjából a tervezett forgatókönyv szerint zajlottak az események – mesélte Dibusz Dénes.

Olvasói sztorik