NB I

Az ETO-projekt sikerre van ítélve

Az ETO Futsal Kft. ügyvezetője szerint rögtön az első évben az NB II-be jutás lesz a cél.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A Győri ETO labdarúgócsapatának új gazdája lesz az ETO Futsal Kft., amelynek ügyvezetője, dr. Drucskó Zoltán először nyilatkozott a terveiről és az elképzeléseiről a Kisalföldhasábjain. Ismét elmondta, hogy Az adótartozás rendezésének mikéntje rajta és teremlabdarúgó-klubot működtető gazdasági társaságon kívül álló okok miatt üzleti és adótitok, így ennek részleteiről nem adott bővebb felvilágosítást.

– Annyit mondhatok – megerősítve a Borkai Zsolt polgármester által elmondottakat –, hogy állami és közpénzek, valamint szövetségi források igénybevétele nélkül a futsal kft. egyenlítette ki teljes körűen az ETO köztartozását. A forrás pontos ismereténél azonban meglátásom szerint fontosabb, hogy megmutattuk: összefogással még az ilyen kilátástalannak tűnő helyzetekből is lehet kiút – magyarázta Drucskó Zoltán.

Céget fognak alapítani

Az ETO Futsal Kft. jelenleg 68 százalékban az ETO Futsal Club egyesület, 32 százalékban pedig Drucskó tulajdona, de a jövőben a megváltozott működésnek köszönhetően ebben is lesznek átrendeződések. Amennyiben feljut az NB II-be a csapat, önálló gazdasági társaságot fognak alapítani. Az ügyvezető biztos benne, hogy megkapják az NB III-as rajtengedélyt, hiszen határidőig benyújtották a részvételhez szükséges amatőrlicenc-kérelmet és az indulási jog átadásával kapcsolatos megállapodás is érkeztetésre került a szövetségbe. Idáig nem kaptak felhívást hiánypótlásra. Az állami vagyonfelügyelő jóváhagyta, aláírásával ellenjegyzett, az ország egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége, a KPMG pedig véleményezte az indulási jog átadásával kapcsolatos konstrukciót. A végleges döntés az MLSZ részéről május 26-án várható.

Drucskó ismét hangsúlyozta, hogy az ETO megmentésén túl az utánpótlás, a gyerekek további versenyeztetési, sportolási lehetőségének biztosítása volt a fő prioritás, de úgy látja, sokan dolgoztak és dolgoznak egyéni érdekekből azért, hogy mindez ne sikerüljön. Olyan elképzelést, jövőképet szeretnének nyújtani a részükre, hogy eszük ágában se legyen máshol futballozni.

– Az MLSZ elnökségének legutóbbi sajtótájékoztatóját látva elmondhatjuk, átalakulóban van a magyar labdarúgás. Igaz, nem lesz könnyű, de mi stabil alapokon nyugodva, hosszútávon szeretnénk ennek az átalakulásnak a nyertesei lenni. A fiatalok célja rögtön az első évben az NB II-be történő feljutás lesz.

A szakvezető már megvan

Az NB I-es klubnál dolgozó munkatársak többségét a futsal kft. át fogja venni, de nem a teljes munkavállalói létszámot, és a fizetések is csökkenni fognak. Preszeller Tamás lesz a szakmai igazgató, azért őt választották, mert szeretnének békés átmenetet teremteni a múlt és a jövő között. A szakmai stáb többi tagja még nem ismert. Harmadosztályú bajnoki meccseiket az ETO Park centerpályáján játsszák, ha siker koronázza az önkormányzat ez irányú elképzeléseit.

– Elkészült az előzetes költségvetés, amely megítélésünk szerint kiegyensúlyozott működést fog biztosítani, illetve folyamatosan tárgyalásban állunk a lehetséges támogatókkal is. A költségvetés a nevezések elfogadása után, valamint a lehetőségeink ismeretében kerül majd elfogadásra – mondta Drucskó, aki az Audi visszatéréséről és a Rába fokozottabb szerepvállalásáról nem tudott biztosat mondani.

A klubvezető azt reméli, ha jól mennek a dolgok, két év alatt ismét élvonalbeli lehet az ETO, de ezt sok minden befolyásolhatja.

– A céljaink egyértelműek, szeretnénk, ha a lehető leghamarabb első osztályú lenne az elsősorban győri fiatalokra épülő csapat. Ennek függvényében jövőre cél a második vonal. De megítélésem szerint ha semmi más eredményt nem fogunk elérni a labdarúgásban, csak azt, hogy sikerült életben tartanunk egy száztizenegy éves klubot, akkor elmondhatjuk magunkról: mi már megtettük a magunkét. Biztos lehet mindenki abban, hogy ennyivel nem fogom beérni, Magyarország legsikeresebb városának támogatásával ugyanis ez a projekt sikerre van ítélve. Remélem, elmondhatjuk nemsokára, hogy a jövő focija Győrben épül!

Olvasói sztorik