NB I

Illatmárkát reklámoz Dzsudzsák Balázs

Új szerepben mutatkozik be első számú futballistánk, aki a Rexona jövő héten induló reklámkampányának arca lesz.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Szorgos tömeg. Világosítók, operatőrök, sminkesek, asszisztensek, a főszerepben pedig Balázs. Öltönyben, elegánsan, egy csinos nő társaságában. És persze labdával. A munka kora reggel kezdődött az óbudai stúdióban, és késő délután volt, amikor befejeződött.

– Meg kell hagyni, fárasztó volt. De élveztem – mondta a Dinamo Moszkva támadója, aki eleinte félt egy picit a forgatástól. – Nem mindennap veszek részt ilyesmiben, ám profi csapat vett körül, így a kezdeti lámpalázam hamar elmúlt.

Otthonosan mozgott a kamerák előtt, pedig korábban csak egyszer vett részt hasonló profi forgatáson, még 2009-ben, amikor az EA Sports FIFA című játékának magyarországi arca volt.

– Barcelonában több játékos egyike voltam, most viszont abszolút enyém a főszerep – mondta, és hozzátette, hogy a Rexona és az ACG ügynökség által közösen lebonyolított reklámkampányban egy picit más oldaláról mutatkozhat be, mint amit az emberek eddig ismertek, ám a ruha, a látványvilág és a film stílusa tükrözi az egyéniségét. Ez is közrejátszhatott, hogy hamar feltalálta magát.

A legnehezebb egyébként az volt, hogy vigyáznia kellett a berendezésre. Nem rúghatott a labdába teljes erőből. Aztán, amikor már sokadszorra vették fel a jelenetet, Vermes Iván rendező azt mondta neki:

– Rajta, rúgd, lesz, ami lesz!

– Na, ez lesz életem egyik legnagyobb élménye! – vágta rá a focista. Végül így összegzett: – Örömmel mondtam igent a felkérésre. Már a Rexona emblémája is a sikerre utal, remek volt a munka, szerintem a végeredmény is pozitív lesz. Bízom benne, hogy az együttműködésnek lesz folytatása.

A reklám a televíziókban április 1-jétől látható – írja a Bors.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik