NB I

Erre még a szombathelyiek sem gondoltak

Rózsa Dániel szerint eddig jót tett a versenyhelyzet a Haladás kapusainak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonal huszadik fordulójában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás hazai környezetben játszott a Debrecen ellen. A találkozó nem várt eredményt hozott, hiszen a dunántúliak Leandro Martínez duplájával 2-0-ra nyertek, ezzel hosszú idő után ismét elmozdultak a kiesőzónából. Külön öröm a vasiaknak, hogy nem kaptak gólt, amire az idei szezonban nemigen volt példa. A Haladás a következő fordulóban Paksra látogat, ahol nem számíthat könnyű mérkőzésre, mivel Csertői Aurél tanítványai az utolsó két találkozójukon remek formában játszottak.

A Rangadó.hu érdeklődésére a szombathelyiek kapusa, Rózsa Dániel értékelte a DVSC elleni bajnokit, és elmondta, hogy a hétvégi győzelem nagy lökést adhat a csapatnak.

– Nehéz helyzetből szereztük meg a győzelmet, de úgy gondolom, a játék képe alapján megérdemelten nyertünk. Ha nem is gondoltuk a találkozó előtt, hogy kettő-nullra nyerünk, de úgy mentünk fel a pályára, hogy szerettünk volna pontokat szerezni. Nagyon örülünk, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot. Szentes Lázár gratulált a mérkőzés után, és elmondta, hogy mindenki hozzájárult ehhez a sikerhez – mondta Rózsa Dániel.

– Mekkora önbizalmat adhat ez a győzelem?
– Mindenképpen nagy lökést, önbizalmat adhat a továbbiakra nézve, de ettől függetlenül ugyanúgy tennünk kell a dolgunkat, mint eddig. A szurkolóinktól a mérkőzés közben is rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Szerintem akik kijöttek megnézni a meccset, nem bánták meg.

– Szentes Lázár szerint Branescu érkezése jót tett az ön teljesítményének… Riválisnak tekinti?
– Van benne valami, igen, hiszen a versenyhelyzet mindig jót tesz, különösen akkor, ha valakinek olyan a habitusa. Rövidtávon ez eddig jól működött, hosszú távon meg majd kiderül. Mindegyik kapus valamilyen szinten riválist jelent, hiszen egyetlen posztért küzdünk többen.

– Jól működött a védelem a Debrecen ellen. A következő fordulóban a jó formában lévő Pakshoz látogatnak. Milyen mérkőzésre számít?
– Eddig mindhárom mérkőzésen más-más variációban léptünk pályára. Szerintem jól működik a védelmünk, és reméljük, ezt át tudjuk menteni a Paks elleni bajnokira. Dolgoztam együtt Csertői Auréllal, ezért tudom, hogy milyen játékot preferál.

Rózsa Dániel megnősült

A Szombathelyi Swietelsky-Haladás kapusa nyolc év mondta ki a boldogító igent párjának, Balogh Melindának.

A haladas.hu cikke szerint esküvőjükre találkozásuk nyolcadik évfordulóján, azaz március 11-én, múlt szerdán került sor. A kapus tanúja bátyja, Rózsa Gábor, míg Melinda tanúja Schimmer Szabolcs felesége, Schimmer-Pál Réka volt. Az esküvői vacsora szűk családi körben zajlott, a csapattársak közül csak Schimmer Szabolcs volt jelen. Miután javában tart a bajnokság, az ifjú pár most nem utazik nászútra, de télen pótolják.

Ami a kapus esetleges szombathelyi szerződéshosszabbítását illeti, egyelőre nem született meg az egyezség, tovább folynak a tárgyalások.

Olvasói sztorik