Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!
Felcsútnak jó tavasza lesz. Orbán Viktor miniszterelnök szeretett települése két újabb edzőpályát kap kétmilliárdos TAO-támogatással. Úgy néz ki, hogy megvalósulhat a település régóta dédelgetett terve is, a labdarúgó-akadémiát az alcsúti arborétummal összekötő kisvasút. Erre uniós pénz jut – írja a Népszabadság.
Két újabb edzőpályával bővül a felcsúti Puskás Akadémia komplexuma, amely a központi „katedrálison”, a Pancho Arénán kívül már eddig is hét pályát számlál. A Figyelő című hetilap információja szerint a kivitelezők 1.4 milliárd forinthoz jutnak a látványsportágak támogatóinak társaságiadó-kedvezményt nyújtó program keretében. Ezenkívül a Pancho biztonsági rendszerének fejlesztéséhez, az akadémia bővítéséhez, valamint újabb buszhoz is támogatást kap a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, és még a társas gépkocsi értékét se becsüljük alá, mivel a felcsútiak által korábban megvásárolt Scania busz ára 74 millió forint.
A mostani támogatás teljes összege kétmilliárd forint lehet, ami még az előzmények ismeretében is jelentős. Idáig az összes TAO-pénz nagyjából 35 százaléka – nem kevesebb mint 6.8 milliárd forint – landolt Felcsúton. A kormányzat szerint nem központi dotációról van szó, hiszen a vállalkozások dönthetnek arról, hogy az állam helyett egy-egy sport- vagy kulturális szervezetnek fizetik be a társasági adójukat. Ám a Magyar Labdarúgó Szövetség akarva-akaratlanul árulkodóan fogalmazott a TAO-val kapcsolatban: „A programot az Európai Bizottság az uniós állami támogatásokra vonatkozó szabályozásokkal összhangban lévőnek találta és jóváhagyta.”
Az újabb két pálya közül legalább az egyik, de lehet, hogy mindkettő fűthető lesz. Úgy néz ki, Felcsút nem csak ennek a beruházásnak örülhet. Az Átlátszó.hu tényfeltáró hírportál arról adott hírt, hogy hamarosan hatszázmillió forint uniós támogatáshoz is juthat a Puskás Akadémia arra a célra, hogy megépíthesse régóta dédelgetett álmát, a felcsúti kisvasutat, amelynek terveiről a Népszabadság számolt be először, két éve. Ennek pályázata most jelent meg, és meglepő lenne, ha a pénzért a Puskás Akadémiának bárkivel versenyeznie kéne – írja a nol.hu.