NB I

PMFC: nyomozás sikkasztás miatt

Matyi Dezsőnek egy fillérjébe sem került a tavalyi edzőtábor, mégis feljelentést tett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A PMFC-Matias tavaly decemberben feljelentést tett sikkasztás bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen – erősítették meg a Dunántúli Napló értesülését a Baranya Megyei Főügyészségen. Mint kiderült, a tavalyi, törökországi edzőtáborozására költött pénzből lett ügy…

Korábban is hallottuk azt a pletykát, amely szerint a klub tulajdonosa, Matyi Dezső úgy érzi, a PMFC-t illette volna meg az a pénz, amelyet pécsi vállalkozók annak érdekében dobtak össze, hogy az együttes tavaly el tudjon utazni Törökországba edzőtáborozni. Mint kiderült, a kósza hírekből hivatalos ügy lett. Dr. Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője érdeklődésünkre megerősítette, hogy a PMFC tavaly decemberben feljelentést tett sikkasztás bűncselekmény miatt ismeretlen tettes ellen, és jelenleg is nyomozás folyik ebben az ügyben – írja a bama.hu.

Matyi Dezső a tavalyi edzőtábort megelőzően, decemberben jelentette be, hogy nem finanszírozza tovább a csapatot (ám fontos leszögezni, a tulajdonos ő maradt), emiatt nyilvánvalóan kényes, bizonytalan helyzetbe került a tavaszi folytatásra készülő keret: senki sem tudta, hogyan tovább, honnan, kitől lesz pénz a folytatásra. Ebben a helyzetben nyilván óriási segítség volt ez a „kiruccanás”, aminek megtartása minden bizonnyal jelentős szerepet játszott a sikeres tavaszi szereplésben – vagyis a tulajdonosnak is örülnie kellene annak, hogy a PMFC elment Törökországba, ott jó szakmai munkát végeztek a játékosokkal, ráadásul neki mindez egy fillérjébe sem került.

Természetesen szerettünk volna többet is megtudni ezzel a kellemetlen üggyel kapcsolatban, ám a PMFC tulajdonosa, Matyi Dezső, valamint ügyvezető igazgatója, Győri János nem kívánt nyilatkozni.

Újabb végrehajtás – de már nem téma

Nem ez az első eset az utóbbi időszakban, így különösebb megdöbbenést már nem is válthat ki: a Pécsi Törvényszék február 4-én végrehajtást rendelt el a PMFC-Matias csapatát működtető PMFC-Sport Kft. ellen.

– A végrehajtás már nem téma. A klub ezt a döntést megfellebbezte, emiatt felfüggesztették, és most vizsgálják, hogy jogszerű volt-e a végrehajtás kezdeményezése – nyilatkozta Győri János.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik