NB I

Kádár és a hangrobbanás

A magyar játékos védekező középpályásként mutatkozott be Poznanban, de ha kell, csatárként is számíthatnak rá.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

A télen igazolt magyar válogatott védő, Kádár Tamás vasárnap bemutatkozott új csapatában, a lengyel Lech Poznanban. Lovrencsics Gergő és Holman Dávid csapattársa a találkozó után nyilatkozott a klubtévének.

– Vártam már, hogy bemutatkozzak, annak pedig örülök, hogy hazai pályán tehettem ezt meg. Furcsa volt, hiszen nem a saját posztomon játszottam, mivel az edzőm védekező középpályásként számított rám. De nincs ezzel gond, ha arra kérne, csatárként is megpróbálnék segíteni a csapatnak – kezdte Kádár Tamás.

– Örülök, hogy nyertünk, ráadásul a saját drukkereink előtt sikerült ez. Remélem, legközelebb már középhátvédként is bizonyíthatok, de ha a mester mást kér tőlem, azzal sincs semmi gond, szeretnék száz százalékkal a csapatom segítségére lenni. Az atmoszféra remek volt, amikor előnyhöz jutottunk, szinte felrobbant a stadion. Sőt a második gólhoz is kellett a segítségük, nagy szerepük volt a győzelemben. Ez is remek volt, de már alig várom a Legia Warszawa ellen rangadót – tette hozzá.

Olvasói sztorik